Citrusból vesegyógyszert

Bár a veseproblémákról a többségnek a veseelégtelenség és a dialíziskezelés jut eszébe elsőre, olyan vesebetegségek is vannak, amelyek korszerű gyógyszerekkel kiválóan kezelhetők.

Folyamatos fejlesztések segítik a gyógyulást

A fejlesztések folyamatosak, a kutatók rendszeresen publikálnak új eredményeket. A policisztás vesebetegségről kevés szó esik, lévén ritka probléma, akit viszont érint, annak életét nagyon megkeserítheti.

Policisztás vesebetegség: a citrusfélék rejtik a gyógymódot? A vese világnapja okosgyógyszer policisztás vesebetegség citrusfélék vesekő
Policisztás vesebetegség: a citrusfélék rejtik a gyógymódot?

Az érintetteknél 30 és 60 éves kor között alakul ki ez az öröklődő betegség, kezdetben nem túl specifikus tünetek jelzik. Ilyen lehet például a hasi vagy deréktáji fájdalom, de gyakran előfordulnak húgyúti fertőzések, melyek vizelés közbeni égő, csípő érzéssel járnak. Jelző tünet lehet a láz is, és nem ritka a vesekövek előfordulása sem. A betegség lényege az, hogy a vesékben zsákszerű, folyadékkal telt képletek fejlődnek ki, a működő veseállomány csökkenése veseelégtelenségbe torkollik, emellett fokozódik a szívroham, a szélütés és az agyi értágulat kockázata is.

A fertőzéseket pedig időben kell elkezdeni kezelni

A policisztás betegek kezelésében a legfontosabb elem, hogy a folyamatot lehetőség szerint lassítani kell, azaz a kialakult köveket el kell távolítani, a fertőzéseket pedig időben kell elkezdeni kezelni. A veseelégtelenség kezelése megegyezik a krónikus veseelégtelenség kezelésével. Végső esetben a művesekezelés vagy a veseátültetés a megoldás. Jól látszik tehát, mennyire nagy eredmény lenne, ha a problémát időben lehetne kezelni gyógyszeresen. Ebben segíthet egy olyan hatóanyag, amely a grapefruitban és más citrusfélékben mutattak ki, és amely gátolja a veseciszták képződését.

A British Journal of Pharmacology című tudományos folyóiratban korábban publikált kutatás készítői szerint ez a naringenin nevű összetevő olyan gyógyszer alapját jelentheti, melyet sikerrel lehetne alkalmazni a policisztás vesebetegség kezelésében. Az új hatóanyag azért lehet hasznos, mert kapcsolatba tud lépni azzal a PKD2 nevű fehérjével, amelynek szabályozási zavara okozza a ciszták képződését. Azt, hogy ezek képződését a hatóanyag gátolja, amőbás modell segítségével már igazoltál, ha pedig mindez emlőssejteknél is sikerül, akkor azzal csökkenteni lehetne a veseciszták kialakulását.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

A dietetikus szerint ezt kell inni reggel a jó vércukorértékekért
vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
plank
Életkorod alapján eddig kellene tudnod tartani a planket – Így teszteld az edzettségi szinted
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vércukorszint
50 felett ezért emelkedhet meg a vércukorszint – Íme a lehetséges kiváltó okok
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: +5 °C

Szakadozik, csökken a felhőzet, de a keleti harmadban még délután is számíthatunk erősen felhős tájakra. Reggel, délelőtt keleten néhol előfordulhat szemerkélő eső. Az északias szelet a nyugati határvidéken és északkeleten olykor élénk lökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 19 fok között alakul. Vasárnap sem érvényesül fronthatás, továbbra is kedvező az orvosmeteorológia helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről, melyik gomba ehető? – Teszteld a gombásztudományod! Az ősz beköszöntével itt a gombaszezon is. Most tesztelheted, mennyire megbízhatóak az ismereteid, ha gombaszedésről van szó.
kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?