Koronavírus: az oltások így hatnak az anyatejre

A szoptatás során csecsemőjüknek is átadják az oltott anyák azokat az antitesteket, amiket a szervezetük az új koronavírus ellen termelt. Így pedig passzív immunitást biztosítanak számukra a világjárványt kiváltó kórokozóval szemben - derült ki egy frissen megjelent amerikai tanulmányból.

"A koronavírus-fertőzés anyára és gyermekére jelentett veszélyei messze nagyobbak, mint bármilyen lehetséges oltási mellékhatásé" - figyelmeztetnek brit immunológusok .

"Kutatásunk az első, amely beoltott édesanyák kisgyermekeinek székletmintáiban azonosított SARS-CoV-2 elleni antitesteket. Ez igazán fontos, hiszen a nők tudni szeretnék, hogy babájuk megkapja-e ezeket az antitesteket, tanulmányunk pedig igazolta, hogy az antitestek átjutnak az anyatej közvetítésével. Ez a meggyőző tudományos bizonyíték egyben motivációt is nyújthat a nőknek ahhoz, hogy azután is folytassák a szoptatást , miután felvették a vakcinát" - idézi a Massachusettsi Egyetem amhersti kampuszának közleménye Vignesh Narayanaswamyt, az intézmény anyatejkutató laboratóriumának PhD-hallgatóját, a tanulmány vezető szerzőjét.

A COVID-19 elleni oltás nyomán az anya szervezetében termelődő antitesteket az anyatejjel a csecsemők is megkapják
A COVID-19 ellenaz anya szervezetében termelődő antitesteket a csecsemők is megkapják az anyatejjel. Fotó: Getty Images

A kutatók összesen 30 szoptató anyát toboroztak szerte az Egyesült Államokból vizsgálataikhoz, többségében egészségügyi dolgozókat. Mindegyikük 2021 januárja és áprilisa között kapott mRNS-alapú védőoltást COVID-19 ellen. A résztvevők a vakcina felvétele előtt, az első oltás után két-három héttel, majd három héttel a második oltás után is gyűjtöttek és leadtak mintákat anyatejükből, illetve vérmintát is vettek tőlük mindkét oltásdózist követően nagyjából három héttel. Emellett a második oltás után három héttel a szoptatott csecsemőktől székletmintát gyűjtöttek a kutatók, akik kontrollként a pandémiás időszak előttről származó anyatej-, szárított vér- és székletmintákat is kielemeztek a kutatás során.

A mintákat specifikusan az új koronavírus tüskefehérjéje ellen képződő antitestekre tesztelték, és az anyatejben sikeresen azonosították is azokat. Ezen felül a csecsemőktől vett székletminták mintegy harmadából is kimutathatóak voltak ilyen antitestek, és érdekes felfedezés, hogy ezek szintje összefüggést mutatott az édesanya által megtapasztalt oltási mellékhatásokkal. "Magasabb antitestszintet mértünk azon nők csecsemőinek székletmintáiban, akiknél erősebb panaszok jelentkeztek az oltás nyomán. Szóval bár rosszabbul érezték magukat, de ennek megvolt az előnye a gyermekükre nézve" - hangsúlyozta Kathleen Arcaro professzor, a kutatást lefolytató laboratórium vezetője.

A szakember hozzátette, miközben a várandós és szoptató nőket a COVID-19 elleni védőoltást felvételére biztatják, addig a vakcinakísérletekben nem vettek részt ezek a csoportok. A mostani kutatás eredményei is azt mutatják azonban, hogy még ha egy nő át is esett a koronavírus-fertőzésen korábban, akkor is érdemes beoltatnia magát. A tanulmány az Obstetrics & Gynecology című tudományos folyóiratban jelent meg.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Tökmag vagy mandula: melyik az egészségesebb? – Az egyikben kétszer több a magnézium
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +4 °C

Általában erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az északi, északkeleti tájakon vékonyabb, szakadozottabb lesz a felhőzet. Többfelé várható ismétlődő jelleggel gyenge eső. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon, illetve a Bükk és Zempléni-hegység tágabb térségében erős lökések.A hőmérséklet kora délután 6 és 14, késő este 4, 9 fok között valószínű. A hét elején nem várható fronthatás, ebben a tekintetben kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!