Szeretünk hideg vízben úszni? Nem árt óvatosnak lenni

A hideg vízben való megmártózás vagy úszás a testünknek és a lelkünknek is jót tehet. A veszélyek elkerülése érdekében azonban néhány dolgot be kell tartani.

Az emberek mindig is szerettek úszni egyet a hideg vízben, vagy legalábbis megmártózni benne. Ennek oka valószínűleg az, hogy felfrissítő, élénkítő hatással van a testre, de egyesek szerint egyenesen eufórikus érzés, ha csobbanunk egyet a hideg vízben. Mások pedig azt élvezik leginkább, hogy ilyenkor őszintén és mélyen kapcsolódhatnak a természethez és ahhoz a kis baráti közösséghez, akikkel együtt mártóznak meg egy tóban vagy folyóban.

De vajon milyen tudományos bizonyíték van a hideg vizes fürdőzés jótékony egészségügyi hatásaira a szakértők szerint, illetve mit tehetünk, hogy biztonságosan élvezhessük a testhőnknél akár jóval alacsonyabb hőmérsékletű vizeket is? Az alábbiakban ezeket vesszük végig a BBC összeállítása nyomán.

Ajánlott neoprén ruhát viselni az úszáshoz, az ugyanis segít melegen tartani a testünket. Fotó: Getty Images

A hideg víz egészségügyi hatásai

Bár egyesek szerint a hideg vízben való úszás jótékony hatással lehet a menopauza bizonyos tüneteire, enyhítheti a depressziót és a krónikus fájdalmat, illetve segíthet a gyász feldolgozásában is, a BBC által megkérdezett Mike Tipton professzor inkább óvatosan fogalmaz ezekkel kapcsolatban. A Portsmouth-i Egyetem professzora – aki egyébként már több mint 30 éve kutatja a hideg vízbe merülés egészségügyi hatásait – azt mondja, a potenciális előnyökről számos teória ismert, viszont egyelőre nincs megalapozott tudományos konszenzus ezekkel kapcsolatban.

A brit Királyi Nemzeti Mentőcsónak Intézet (Royal National Lifeboat Institution - RNLI) szerint Nagy-Britannia és Írország partjainál a tengerek átlaghőmérséklete csupán 12 Celsius-fok, a folyók pedig még ennél is hidegebbek lehetnek – még nyáron is.

Hogyan lesz biztonságos a hideg víz?

A 15 fokos, vagy annál hidegebb vízbe való hirtelen belemerülés vagy beugrás nagyon veszélyes lehet. Ez ugyanis stresszválaszt gerjeszt a szervezetben, ami biokémiai és fizikai változások sorát indíthatja be. A hirtelen reakciók közé tartozhat például a légzési vagy keringési zavar, a szabálytalanná váló vérnyomás vagy szívritmus, a legrosszabb esetben pedig akár hirtelen szívmegállás is lehet a csobbanás vége. A kockázatok csökkentése érdekében Tipton professzor azt javasolja, hogy eleve úgy közelítsük meg a hideg vizes fürdőzést, mint bármilyen más veszélyes dolgot: fokozott óvatossággal.

Érdemes olyan csoporttal részt venni ezeken az alkalmakon, akik rendszeresen megmártóznak vagy úsznak a hideg vízben. A tóban vagy folyóban pedig mindig lassan, fokozatosan haladjunk egyre beljebb, tehát ne ugorjunk be azonnal – főleg felhevült testtel ne! Fontos továbbá, hogy rendszeresen ellenőriztessük az egészségi állapotunkat, hogy tisztában legyünk azzal, ha esetlen van bármilyen szív- és érrendszeri problémánk.

Más tudósok pedig a következőket javasolják, ha biztonságosan szeretnénk élvezni a hideg vízben való úszást:

  • Vegyünk fel neoprén ruhát az úszáshoz, az ugyanis segít melegen tartani a testünket.
  • Ne egyedül menjünk be a vízbe, illetve mindig legyünk biztosak benne, hogy baj esetén van valaki a közelben, aki azonnal tud segíteni.
  • Az első pár percben ne ússzunk, csak lebegjünk, amíg elmúlik a hideg víz okozta enyhe sokk, és újra nyugodtan és természetesen tudunk lélegezni.
  • Eleinte csak a part mentén ússzunk, és előre tervezzük meg, hol fogunk kijönni a vízből.
  • A parton mindig legyen nálunk törölköző, száraz ruha és forró ital, hogy a hideg vízből kiszállva azonnal el tudjunk kezdeni felmelegedni.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, keleten képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél csak az Észak-Alföld térségében élénkülhet meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.