Milyenek a sportoló gyerekek?

Az UNICEF Magyar Bizottság Alapítvány néhány hónapja indított el egy online kérdőíven alapuló kutatást a gyermekek sportban szerzett tapasztalatairól.

Ez egy olyan hiánypótló kutatás, mely elsőként néz be a sportoló gyerekek környezetének színfala mögé. Hisszük és hirdetjük, hogy a rendszeres testmozgás nagyon fontos a gyermekek életében. Sokféleképpen fejleszti képességeiket, és talán ami még fontosabb: a gyerekek számára elsősorban örömforrás. Sajnos azonban előfordulhat, hogy a gyermekek nem csak pozitív élményeket szereznek sport közben. A csapattársak, vagy akár felnőttek viselkedése, a sportolás légköre jó esetben pozitív és megerősítő, rossz esetben viszont erőszakos és bántalmazó. Úgy gondoljuk, hogy ahogy az élet minden területén, így a sportban is nagyon fontos, hogy biztonságos és támogató légkör vegye körül a gyerekeket.

A kutatás lendületét egy az UNICEF Innocenti nemzetközi kutatóközpontja által 2010-ben készített jelentés adta, mely (bár Magyarországra vonatkozó adatot nem tartalmazott) azzal, hogy először esett szó a gyermekek bántalmazásáról a sport kapcsán, rendkívül nagy érdeklődést váltott ki itthon.

Magyarországon mindeddig semmilyen adatunk nincs a gyerekek sportban átélt tapasztalatairól, ezért különösen fontos a jelenlegi felmérés. Az itt elérhető online kérdőívben felnőtteket kérdeznek gyermekkori, tehát 18 éves koránál korábbi élményeiről.

A kutatás eredményeiről jelentés készül, amit kiegészít majd egy ajánlás is a gyerekbarát sportról. A cél, hogy a sport minden gyerek számára örömteli és pozitív élmény legyen.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +15 °C

Többnyire derült, napos idő várható, majd késő délutántól az északnyugati tájak fölé már érkezhet némi felhőzet, melyből néhol a határ közelében zápor, zivatar sem kizárt. A déli szél nagy területen megélénkül, estére azonban nagyrészt mérséklődik vagy legyengül. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 33 és 36 fok között alakul.Késő estére általában 24 és 30 fok közé csökken a hőmérséklet. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.