Kipróbáltuk: a sportszorítók tesztje

Szúr, éget, húz? Ha edzés közben Önt is akadályozzák a korábbi sportsérülések tünetei, netán ülő vagy álló munkát végez, Önnek is érdemes bevetni a következő sportszorítókat! Teszteltük őket.

Az Egészségbolt jóvoltából többféle sportszorítót is alkalmunk volt tesztelni. Az alábbiakban tapasztalatainkat osztjuk meg.

Felüdülés a csuklónak

Amit teszteltünk: Csuklópánt

Aki kipróbálta: Diamant Ágnes újságíró

"Sokat ülök a számítógép előtt, és a rengeteg gépelés megviseli a csuklómat. Nem vagyok nagy karkötő-mániás, az órámat pedig már úgy megszoktam, hogy észre sem veszem, ezért eleinte szokatlan érzés volt a szorítópánt viselése. Azonban a nap folyamán egyre jólesőbben melegítette a csuklómat, a korábban tapasztalt ízületi fájdalmaknak pedig nyoma sem volt. Mindössze két említésre méltó problémám volt vele, az egyik, hogy felhelyezésnél a pántjai kicsit nehezen kezelhetők, a másik, hogy vékonyabb blúzok, ruhák alatt picit feltűnő jelenség. Bringázáshoz, sőt jógázáshoz is kipróbáltam. Ezekben az aktívabb helyzetekben, sportosabb ruházattal lefedve remekül bizonyított: kellőképpen rögzítette - ezáltal védte - a csuklómat, légáteresztő anyagának köszönhetően pedig engedte szellőzni a bőröm. Összességében kellemes és hasznos viselet."

Ajánljuk annak, aki naphosszat számítógépen dolgozik, érzékeny a csuklója, netán műtéten esett át. Ha teniszezik, jógázik vagy rendszeresen bringázik, és szeretné megóvni magát a sérülésektől.

Viszlát, duzzanat!

Amit teszteltünk: Sport Térdszorító

Aki kipróbálta: Huták Judit szerkesztő

"Bár nem volt nagyobb gond a térdemmel, a súlyom, illetve a régebbi megerőltetések miatt sajnos időnként fájdogált, sőt be is dagadt. Emiatt nehezebben terheltem a lábamat, amivel persze elkerültem azt is, hogy az izmok megerősödjenek. Bíztam benne, hogy ebből az ördögi körből a 'bebújós' térdszorító segít majd kikerülni. Természetesen, kellett egy-két hét, míg megszoktam a viselését, hamar rájöttem azonban, hogy a legideálisabb, ha a konditermi edzések helyett inkább sétához, futáshoz használom. A stabil tartás nagy biztonságérzetet adott, az enyhe nyomás pedig segített abban, hogy ne dagadjon be a térdem. Ma már nem tudom elképzelni úgy az edzéseket, hogy nincs velem a térdrögzítő.

A kényelemmel egyáltalán nem volt gondom: nem gyűrődik, nem csúszkál. A tisztításával azonban egy kicsit bajban vagyok, nem nagyon merem ugyanis betenni a mosógépbe. Azzal sem értek egyet, hogy észrevétlen marad a ruha alatt - de ez legyen a legnagyobb hibája."

Ajánljuk, annak, aki rándulástól, húzódástól, ízületi gyulladástól szenved, fél, hogy sportolás közben megsérül, vagy egyszerűen csak a laza térdízületeit stabilizálná.

Ha kíváncsi arra, milyen teszteredmények születtek a bokaszorító zokniról és a térdrögzítő pántról, keresse a Wellness magazin július-augusztusi számát, ahol a teljes cikket elolvashatja a 72-73. oldalon. A lapra a Sanoma Magazincentrumában is előfizethet.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.