Sportágtól függetlenül egymást érik paralimpikonjaink arany, ezüst és bronzérmei, ennek hátterében pedig nem mindennapi elhivatottság, küzdeni akarás áll. "Ami minket illet, nálunk az edzések mennyisége kortól és sérültségi kategóriától is függ. Tóth Tamás például hetente tízszer jár edzeni az uszodába, ugyanúgy, ahogyan ép társai is. Reggel 6 és 8 között úszó edzése van, negyed 9-től fél 10-ig erőfejlesztő szárazföldi edzésen vesz részt, délután 5 és este 7 között pedig újra úszás következik. Kicsit más a helyzet az általam edzett lányokkal, akiknek heti nyolc úszóedzésük van. Náluk ezt életkoruk és sérültségük indokolja - mondja lapunknak Magyarovits Zoltán úszóedző, akinek négy tanítványa vesz részt a londoni paralimpián.
A pénteken 100 méteres gyorsúszásban ezüstérmet szerzett Tóth Tamás, aki 20 évesen S9-es sérültségi kategóriában versenyez, a 37 éves Raczkó Gitta, aki S7-es és SB5-ös sérültségi kategóriában merül a vízbe, a 41 éves Engelhardt Katalin, aki S5-ös sérültségi kategóriában küzd, valamint a 26 éves Kezdi Réka, aki ugyancsak S5-ös kategóriában versenyez.
Lényeg a kategória
A paralimpia szigorú kategória-beosztása egyben arra is választ ad, hogy a kevesebb sportággal induló a paralimpián miért osztanak ki jóval több érmet, mint az olimpián. Azért, mert a megkülönböztetés itt esélyegyenlőségi szempontból rendkívül fontos. Jól mutatja ezt azt is, hogy az úszóknál például 1-től 10-ig osztályozzák a sportolókat a sérülés mértékétől függően (betűkkel magát az úszás formáját jelzik, az S kategória a gyors-, a hát- és pillangóúszást jelenti, az SB a mellúszást, míg az SM a vegyesúszást jelzi). A legkomolyabb sérülést jelző kategóriában szerepelnek azok, akiknél gerincvelő-sérülés vagy gyermekbénuláslás miatt jelentős az izomerő feletti kontroll hiánya, akiknél karok, kezek és lábak használata korlátozott. Ezeknél a mindennapi életben jellemzően kerekesszékkel élő sportolóknál magyarázni sem nagyon kell, miért jelentenek hatalmas kivívást az edzések.
Hozzájuk képest könnyebb helyzetben vannak a kevésbé súlyos sérülést jelző kategóriák versenyzői. Ők például lehetnek mindkét térd alatt amputáltak, vagy olyan sportolók, akik egyik lábukat vesztették el teljesen, vagy éppen csípőízületük működése korlátozott. Ugyancsak külön kategóriában teljesítenek - a 11-esben és a 13-asban - a vakok és gyengén látók, míg a 14-esben a szellemi fogyatékkal élők kerülnek. Ez a kategorizálási rendszer pedig azt teszi lehetővé, hogy a hasonló sérülésekkel és hasonló szintű fogyatékkal élők versenyezhessenek egymás ellen. Azaz az egy kategóriában küzdő sportolók állapota lényegesen ne különbözhessen.
Nincs különbség?
Érdekes, de a paralimpikonok edzésének módszertana, abban a terhelés és a pihenés aranyának meghatározása, valamint a kondicionális képességek fejlesztésének metódusa a sérülések ellenére megegyezik az épekével. "Persze a sérültebb sportolóknál a megfelelő technika kialakítása kellő körültekintést és hozzáértést igényel. Emellett bizonyos feladatok végrehajtása ugyancsak akadályokba ütközhet, és így esetenként kevesebb feladat alkalmazható, mint alapesetben. Viszont a kevésbe sérült sportolók ép társaikkal együtt végzik mind a vízi, mind a szárazföldi tréninget - hangsúlyozza az úszóedző.
Magyarovits Zoltán kiemeli azt is, hogy míg a parasportolók edzése nem sokban különbözik az épekétől, addig felfedezésük, kiválasztásuk sokszor igen esetleges. Mint mondja, az úszóknál például az a jellemző, hogy szülők rehabilitációs céllal viszik le a gyereküket az uszodába, karrierjük pedig onnan indul el. Ugyancsak sok fiatal tehetséget adott a sportágnak a Mexikói úti mozgásjavító központ , illetve azok a megszállott, elhivatott szakemberek, akik kizárólag sérült gyerekek úszásoktatásával foglalkoznak.
