Így sportoljunk 30 fölött

30 éves kor fölött a rendszeres testmozgás évekkel hosszabbíthatja meg az életünket, ráadásul az alakunk és a közérzetünk is sokkal jobb lesz tőle. A sport segít távol tartani az olyan betegségeket is, mint a cukorbaj, a szívproblémák vagy a rák, de fontos tudni, hogy a 30-as éveinkben már másképp kell edzenünk, mint a 20-asokban.

Legyen egy tervünk

30 éves kor fölött már különösen fontos, hogy megtervezzük, hogy hetente hányszor, hogyan és mit edzünk, mégpedig azért, hogy egy izomcsoportot se terheljünk túl és elkerüljük a sérüléseket. A család és a munka miatt sűrű napirendbe is könnyebb beilleszteni a mozgást , ha tudjuk, hogy mit fogunk csinálni és meddig fog tartani.

Legyünk kevésbé versengők

Az edzéssel, a terhelés növelésével haladjunk a saját tempónkban, semmiképp se attól tegyük függővé, hogy mások mennyit bírnak. Ugyanez vonatkozik a jóga , aerobik- és egyéb órákra: ha többiek vagy a fiatalabbak jobban is bírják, akkor se erőltessük magunkat, mert sérülés lesz a vége.

30 felett is szánjunk időt a mozgásra!
30 felett is szánjunk időt a mozgásra!

Hagyjunk több időt a regenerálódásra

Az izmaink és sejtjeink már nem regenerálódnak olyan gyorsan, mint huszonéves korunkban, így nagyon fontos, hogy pihenőnapokat iktassunk be az edzések közé. Emellett kifejezetten jó ötlet jógára vagy strechingre is járni, hogy az izmaink, ízületeink megőrizzék rugalmasságukat.

Iktassunk be legalább heti két súlyzós edzést

Miért ideális sport a futás? A rendszeres futás nem csak erősít és javítja az állóképességet, de rengeteg rövid- és hosszú távú egészségügyi haszna van. Hat ok, amiért nem fogjuk megbánni, ha ezt a sportot választjuk.

Az évek előrehaladtával csökken az izomtömeg, így nagyon fontos a súlyzós edzés - így biztosíthatunk a csontjainknak is stabilitást. Ráadásul minél több az izomszövetünk, annál gyorsabb az anyagcserénk, és annál egyszerűbben adhatjuk le a felesleges kilókat.

Forrás: prevention.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +25 °C
Minimum: +13 °C

A változóan felhős időt követően hajnalban északnyugat felől szakadozottabb frontális felhőzet érkezik. A nappali csapadékgócok estére megszűnnek, de az időszak második felében az északi, északnyugati tájakon kialakulhat néhol kisebb eső, zápor. A légmozgás mindenhol mérséklődik, legyengül, sőt többfelé szélcsend várható.Késő estére 14 és 21 fok közé hűl a levegő.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 8 és 15 fok között alakul, ennél alacsonyabb értékek a hidegre hajlamos helyeken valószínűek. Hidegfronti hatás várható szerdán, amely az érzékenyeknél fejfájást, migrént okozhat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?