Ez történik, ha lefekvés előtt kezdünk el edzeni

Biztosan sokan hallották már azt a tanácsot, hogy jobb, ha nem edzenek lefekvés előtt, mert az megzavarhatja az alvásukat - csakhogy ez nem feltétlenül igaz, sőt: van tudományos bizonyíték arra is, hogy az esti edzések ugyanolyan egészségesek és hatékonyak, mint a reggeliek.

Nem ritka, hogy egyesek hirtelen energialöketet éreznek késő délután - ennek az lehet az egyik oka, hogy a test hőmérséklete délután 2 és 6 között megemelkedik. Ez képessé tesz arra, hogy egy kicsit több energiát tegyünk az edzésünkbe. A közhiedelemmel ellentétben a lefekvés előtti sportolás akár még javíthat is az alvásunk minőségén. Az ETH Zürich kutatói szerint ilyen esetekben könnyebb átlépni a mélyalvás szakaszába, emellett nincsen egyértelmű tudományos bizonyíték sem arra, hogy a lefekvés előtti fizikai aktivitás negatívan hatna az alvás minőségére. Egyedül a HIIT-edzésekről bizonyították be, hogy röviddel lefekvés előtt végezve valóban ronthatnak az alvásminőségen - írja a brightside.me .

A lefekvés előtti sportolás akár még jótékonyan is hathat.
A lefekvés előtti sportolás akár még jótékonyan is hathat. Fotó: Getty Images

A súlyzós edzés vagy a pilates is mehet este

A tesztoszteron és a kortizol aránya a szervezetben leginkább az esti órákban olyan, amely pozitívan hathat az izomnövekedésre. Éppen ezért a súlyzós, illetve a futóedzéseket is bátran időzítsük estére, ha a maximumot szeretnénk kihozni belőlük.

A tempós séta így lehet hatékony edzés - részletek .

Néha azért nehéz elaludni, mert folyamatosan ide-oda cikáznak a gondolataink, az érzéseink - azaz stresszelünk. Ilyen esetekben érdemes este olyan edzésfajtákat beiktatni, mint a jóga, a pilates, vagy a dinamikus nyújtóedzések, mivel ezek mind remekül pihentetik az elménket, és segítenek levezetni a stresszt , amelyeknek a pozitív hatását már egy hét rendszeres gyakorlás után egészen biztosan érezni fogjuk.

A jóga mellett sok érv szól

Egy kutatás szerint a lefekvés előtt végzett jóga segíthet abban, hogy hamarabb tudjunk álomba merülni. Emellett bizonyítottan enyhíti a stresszt, a szorongást és segít lelassítani - aminek többek között az is az oka, hogy jógázás közben extra figyelmet kell fordítani a légzésünk kontrollálására. Emiatt több oxigén jut a szervezetbe, a véráramba, ezáltal pedig az agyba, az izmokba és a szervekbe is, ami nagyban elősegíti, hogy nyugodtabbnak és ellazultabbnak érezhessük magunkat.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +19 °C
Minimum: +9 °C

Dél, délnyugat felől egyre jobban szakadozik a felhőzet, de erőteljessé válik a gomolyfelhő-képződés, és többfelé, akár több hullámban számíthatunk esőre, záporra, zivatarra. Utóbbiakat akár intenzív csapadékhullás is kísérheti. A délies szelet élénk lökések kísérhetik, de zivatarok környezetében erős, viharos lökések is valószínűek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 16 és 22 fok között alakul. Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Napközben hidegfronti hatás érvényesül, ami sokaknál válthat ki kellemetlen panaszokat.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra