Ennyi lépés bőven elég az egészséghez

A mágikus napi 10 ezernél kevesebb lépés is elég ahhoz, hogy fenntartsuk edzettségi állapotunkat.

Semmilyen tudományos alapja nincs annak az elméletnek, amely szerint az egészség megőrzéséhez mindennap 10 ezer lépést kellene megtennünk (ehhez egyébként legalább másfél-két óra gyaloglás szükséges). A fitneszórákban és okostelefonra letölthető teljesítményrögzítő alkalmazásokban napi minimumnak beállított 10 ezer lépés eredete egy 1960-as évekbeli japán lépésszámláló eszköz marketingkampányához köthető - idézi az egyetem közleménye I-Min Lee professzort, az amerikai Harvard Egyetem T.H. Chan közegészségügyi intézetének kutatóját.

Nem kell napi 10 ezer lépést megtennünk ahhoz, hogy egészségesek legyünk.
Nem kell napi 10 ezer lépést megtennünk ahhoz, hogy egészségesek legyünk. Fotó: Getty Images

A kalligráfia tehet mindenről

A hajdani termék azért kaphatta a "10 ezer lépés számláló" nevet, mert a tízezres szám japán írásjele hasonlít egy sétáló emberre. Lee nem talált arra vonatkozólag bizonyítékot, hogy e lépésszám egészségügyi hatékonyságát valaha is tudományosan alátámasztották volna. Nem is tartja elérendő célnak mindenki számára, sőt, kifejezetten azokat tántoríthatja el a fizikai aktivitástól, akiknek a legnagyobb szüksége volna arra.

Az úszás ezért tökéletes mozgásforma - részletekért kattintson ide !

"Sokan nem tudnak gyalogolni, mert nem laknak biztonságos környéken, vagy a gyaloglás nem megfelelő mozgásforma számukra" - mondta I-Min Lee. "Kreatívabbnak kell lennünk. Lehetséges, hogy az illető számára sokkal inkább testhezálló sport például a torna, az úszás vagy szobabiciklizés."

Kevesebb is több lehet, ha tempósabb

Ülő foglalkozásúak számára a napi aktivitás csekély mértékű növelése is jelentős egészségügyi előnyökkel járhat, derül ki Lee és kutatótársai vizsgálatából. Alacsonyabbnak bizonyult az idő előtti elhalálozási ráta azon idős nők körében, akik naponta 4400 lépést gyalogoltak , azokhoz képest, akik szinte semmilyen aktivitást nem végeztek.

A kutatásban 16 ezer idős amerikai nő egészségügyi adatait elemezték. Kiderült, hogy már napi 2000 lépés is jótékony hatású. Minél több lépést tesz meg valaki e felett, az annál jobb hatással lesz az egészségére, ám 7500 lépés az a határ, amely felett ez már nem fokozható. Idős nők esetében a feszes tempójú gyaloglás kifejezetten csökkenti a mortalitási kockázatot egy korábbi kutatás szerint is.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +1 °C

Északkelet felől tovább csökken a felhőzet. A déli és nyugati megyékben maradnak tartósan felhős, borult részek, másutt derült vagy gyengén felhős, napos idő valószínű csapadék nélkül. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, északkeleten néhol erős lökések is.A csúcshőmérséklet 8 és 13 fok között alakul. Késő estére 1 és 8 fok közé hűl le a levegő. A hét közepén sem érvényesül fronthatás, továbbra is frontmentes időben lehet részünk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!