Egy olcsó mozgásforma, ami meghosszabbíthatja az életet

Kardiológusok szerint a rendszeres kocogás a férfiak esetében hat, a nők esetében pedig öt évvel hosszabbítja meg a várható élettartamot.

Már heti egyetlen óra is elég ahhoz, hogy kiváltsa meglepő egészségügyi előnyeit, derült ki abból a kutatásból, amelyben kétezer dán kocogót hasonlítottak össze olyan emberekkel, akik kevesebbet sportolnak. Ráadásul azt is kimutatták, hogy a kényelmes kocogás az élet meghosszabbítása tekintetében jobb, mint a gyorsabb futás.

Az Európai Kardiológus Társaság dublini konferenciáján közzétett kutatásból az derült ki, hogy azok a heti 60 perc és két és fél óra közötti időtartamot kocogással töltő férfiak, akik lassú vagy átlagos tempóban futnak, átlagosan 6,2 évvel tovább élhetnek, mint a nem sportoló társaik. A női kocogók esetében az előny némileg kisebb, de még ez is figyelemreméltó 5,6 év.

Peter Schnohr kardiológus így nyilatkozott az eredményekről: "Biztonsággal kijelenthetjük, hogy a rendszeres kocogás megnöveli az élettartamot. A jó hír ráadásul az, hogy az előnyök élvezéséhez nem is kell túl gyakran kocogni."

Dr. Schnohr, a koppenhágai Bispebjerg Egyetemi Kórház kutatója elmondta, hogy a halálozás aránya a mérsékelt intenzitású kocogást végzők körében alacsonyabbnak mutatkozott, mint az egyáltalán nem kocogókban, illetve a testmozgás szélsőséges szintjét végzőkben. "A cél az, hogy egy kicsit lihegjünk, de ne fulladjunk ki túlságosan" - mondta Schnohr.

A kutató tavaly hasonló kutatás eredményeit tette közzé, amely a kerékpáros munkába járás hatását vizsgálta a szív-érrendszeri egészségre. Ezek egy kissé eltértek a mostani eredményektől, mert kiderült, hogy azok esetében volt a legnagyobb a hosszabb élettartam valószínűsége, akik a legkeményebben tekertek. Az eltérést valószínűleg az magyarázza, hogy az átlagos kocogás nagyobb erőkifejtést igényel, mint az átlagos kerékpározás.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +29 °C
Minimum: +17 °C

Általában felhőtlen idő várható csapadék nélkül. Az északias szél általában mérséklődik, de hazánk keleti harmadán továbbra is nagy területen élénk marad.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 12 és 18 fok között várható, több fokkal alacsonyabb a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg kissé magasabb értékeket a nagyobb városokban, vízpartokon mérhetünk. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.