Dupla túlsúly: fogyás kutyának és gazdának

Ha a gazda kövér, akkor a kutya is kövér - ez gyakori eset, az okokhoz pedig nem is kell túl nagy bölcsesség. Mindebből következik, hogy ha a kutya lefogy, akkor a gazdi is - legalábbis egy német program szerint.

Aki le akar adni a kilóiból, annak most Németországban kidolgoztak egy programot: „Kutyástul légy fitt” elnevezéssel. Mindez nemcsak fogyókúrának jó, hanem örömet szerez kutyának és gazdának egyaránt. Még orvosok is érdeklődnek a tréning iránt.

Karina Maschmeyer tornacipőben, széldzsekiben érkezik a parkolóba. Kocsija hátából túlsúlyos edzőpartner ugrik elő: Paula, a kissé elhízott rottweiler kíséri tréningre a gazdáját. A kutya 40 kilós, most viszont egy óra mozgás vár rá, méghozzá gazdájával együtt. Az edző, Janin Ziegenhagen már várja mindkettőjüket, és elkíséri őket egy használaton kívüli katonai gyakorlóterepre, Hamburg-Bergedorf városrészben.

Már napi fél óra mozgással is sokat tehet az egészségéért!

A „Fit mit Hund”, azaz „Kutyával légy fitt” elnevezésű tréning egy célzott edzőprogram, amelyet a négylábúakra és gazdáikra együttesen fejlesztettek ki. A saját háziállat a testmozgást is vidámabbá teszi, és játékos karaktert ad az egész programnak. Az edzésmodellt Tanja Petrick fejlesztette ki. Tanja fitnesztrénernek tanult és egyben mentőkutya-kiképző, így jutott eszébe, hogy ember és kutya számára kombinált programot dolgozzon ki.

Azt gondoltam, hogy két legyet üthetünk egy csapásra: egyrészt foglalkozunk a kutyánkkal, másrészt ez még jót tesz az egészségünknek is – magyarázta Petrick a Spiegel Online-nak. A program kiötlésekor olyan gyakorlatokon gondolkodott, amelyek egyrészt szórakoztatóak, másrészt ember és állat esetében is fontos izmokat mozgatnak meg. Hamarosan olyan népszerűvé vált a program, hogy trénerképzést indított be, és ezen vett részt például Janin Ziegenhagen is. A képzés során az ember és a kutya anatómiájáról is alapvető fontosságú ismereteket közölnek, és persze a megfelelő gyakorlatokat is betanítják.

A kutyával való futás nagyon hó sportolási lehetőség

Így például a kiképzőterepen Ziegenhagen egy gimnasztikai feladatot magyaráz, amelyet Karina Maschmeyer a rottweilerével, Paulával együtt csinálhat. Maschmeyer számára az a fontos, hogy Paula ott van vele sportolás közben. „Miután egész nap dolgozom, örülök, ha a munka végén egy kis időt tölthetek vele.” És ha közben Paula még fogyna is, az tényleg remek ráadás, „mellékhatás” lenne! - mondja az 55 éves Maschmeyer.

Az orvos Michael Odinius is érdeklődik az efféle modellek iránt. Szívesen kifejlesztene ő is egy hasonlót, mivel az elhízottság kezelésére szakosodott. Számos túlsúlyos beteggel foglalkozik amúgy is. A kövérek számára, akik le karnak fogyni, kiváló motiváció a kutya – véli az orvos. A kutyatartók amúgy is előnyben vannak, hiszen sokat tartózkodnak a friss levegőn a kedvencükkel. Ezért lenne ideális, hogy a kutyával való mozgást egy fitneszprogrammal kössék össze.

Az egyórás program végén Paula alig kap levegőt. Karina Maschmeyer még fitt, pedig ő még több gyakorlatot végzett. A trénerrel való beszélgetés közben azonban eszébe jutott, hogy Paula talán azért nem fogy le, mert a férje otthon állandóan valamilyen nasival eteti a kutyát. „Azt hiszem még egyszer át kell ezt beszélnem vele” – mondta búcsúzóul Karina.

Forrás: www.spiegel.de

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

Éjszaka derült lesz az ég, ezt követően éjféltájt északnyugat felől szakadozóban lévő felhőzet érkezik, de az ország délkeleti felén továbbra is derült vagy legfeljebb fátyolfelhős égbolt várható. Csapadék az ország nagy részén nem valószínű, legfeljebb északnyugaton csepereghet néhol az eső. Hajnalban foltokban párásság, köd előfordulhat. A légmozgás nagyrészt gyenge lesz.A minimum általában 0 és +6 fok között alakul, de a derült fagyzugokban gyenge fagy is lehet. Északnyugaton hajnalra már enyhülhet az idő. Kedden nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!