A világklasszis sprintereket nem képzik, nem tanítják, hanem úgy születnek - ezt mutatta ki egy friss kutatás, amelyet a Grand Valley State University kutatói végeztek. A tudósok arra jutottak, hogy a kivételes gyorsaság előfeltétele a világklasszis rövidtávfutók kiválasztásának, vagyis a professzionális edzések csak ezután következnek a rangsorban.
Az új kutatás eredményei az online szaklapban, a PeerJ-ben jelentek meg. A vizsgálatot Michael Lombardo biológiaprofesszor és Robert Deaner pszichológus, egyetemi docens vezette. Kutatásuk ellentmond az eddigi modelleknek, amelyek szerint bárki szakértő lehet a saját területén tízezer belefektetett óra, azaz tíz év gyakorlás, munka, tapasztalat után, beleértve a sportokat is. A sprinterek esetében is tehát a tízéves célzott edzésmunkát tartották szükségesnek ahhoz, hogy klasszissá váljanak a futók.
A Phys.org szerint azonban ez a teória nem érvényes, a legújabb kutatás fényében. A tudósok 26 világklasszis sprinter élettörténetét tekintették át, köztük 15 olimpiai aranyérmes biográfiáját is átnézték. Köztük volt a valaha volt nyolc leggyorsabb amerikai futó is.
Az első - és mondhatni legfontosabb - megállapításuk az volt, hogy mindegyik kivételes gyorsaságú sprintert már a formális edzések megkezdése előtt - felfedezték. Vagyis kiderült róluk, hogy hihetetlen sebesség elérésére képesek.
Kínos gondok végbéltájékon: mennyit tudunk róluk?
Hotel Caramell Premium Resort****superior nyereményjáték
A második megállapításuk pedig az, hogy a tízéves szabállyal ellentétben a legtöbb sprinter már öt éven belül világklasszis eredményekre volt képes. Sőt az olimpiai bajnokok több mint fele már három év alatt vagy még gyorsabban elérte ezt a szintet.
A továbbiakban Lombardo és Deaner kérdőíves felmérést végzett 64 sprinter és dobóatléta bevonásával (gerelyhajítók és diszkoszvetők is voltak ez utóbbiak között). A megkérdezettek mindegyike kvalifikálta magukat egy rangos amerikai ifjúsági atlétikai versenyre 2012-ben. A sprinterek felidézték, hogy már gyerekkorukban is gyorsabbaknak tartották őket , a dobóatléták pedig arról számoltak be, hogy nagyobb erejük volt, illetve jobb dobásuk, mint a többieknek.
Végül is a kutatók elárulták: az 1936-os olimpikontól, edzésmunka az elsődleges. Mindez azonban persze nem jelenti azt, hogy a tréningekre nincs szükség, csak ennél fontosabbak a veleszületett képességek.
Legjobban: