A dopping egyidős az olimpiával?

Az ókori olimpiák doppingolói nyers állati herét rágcsálva szerezték meg a jobb eredmény elérését segítő hormonlöketüket. A teljesítmény mesterséges, pótszerekkel való fokozása egyidős a játékokkal.

Akkoriban még szó sem volt tablettában könnyen lenyelhető anabolikus szteroidokról, sem a tiszta fecskendőbe felszívott, a vörösvértest-képződést ellenőrző hormonról, az EPO-ról - az ókori olimpiák doppingolói nyers állati herét rágcsálva szerezték meg a jobb eredmény elérését segítő hormonlöketüket. A gond, hogy egyes versenyzők különböző gyógyszerek, táplálékkiegészítők, más szerek fogyasztásával próbálják növelni a teljesítményüket, olyan régi, mint maguk a játékok.

A XIX. századi atléták kokalevelekkel, kokainnal és alkohollal erősítették magukat, Thomas Hicks pedig úgy nyerte meg 1904-ben az olimpiai maratoni versenyt, hogy gondos edzője nyers tojást, sztrichnint és rendszeres időközönként brandyt adott neki.

"A dopping mindig hozzátartozott az olimpiához, de a teljesítményfokozó szereket nem tekintették mindig problémának, idővel váltak csupán azzá" - mondta a Reutersnek Martin Polley, a Southamptoni Egyetem olimpiatörténésze. Szakértők szerint ami régen szélsőséges cselekedetekre ösztönzött egyeseket, valószínűleg hasonló ahhoz, ami doppingolásra készteti a mai sportolókat.

1896-ban még minden szabad volt

Végül is a mindenáron nyerni akarás erős kell legyen ahhoz, hogy miatta nyers állati herét fogyasszon valaki, bár mint Polley rámutatott, az ókorban ezt a férfiasság megnyilvánulásának is tekinthették. A különbség az, hogy a drogok biztosabbak és kifinomultabbak. A csalás megítélésében is változás történt.

"Az 1896-ban Athénban elkezdett modern olimpiák első napjain versenyzők úgy érezték, hogy teljesen szabadon fogyaszthatnak gyógyszereket, stimulánsokat és pezsdítőszereket" - mondta Vanessa Heggie, a Cambridge-i Egyetem sportorvoslás-történésze.

A sztrichnininjekciót, a kokaintinktúrát és a kis adagokban fogyasztott alkoholt mind használták a normális orvosi gyakorlatban fájdalmak és kimerültség kezelésére. Általános volt a vélemény, hogy a sportolók ugyanúgy szedhetnek betegség ellen gyógyszereket, mint bárki.

"A sportolók alapvetően mindazokat a gyógyszereket és szereket fogyasztották, amelyeket a hétköznapi emberek, beleértve a sztrichnint, az amfetaminokat és a kokaint" - mondta Heggie. "Abban az időben ugyanis normális, csak az átlagnál egy kicsivel jobb emberekként tekintettek rájuk."

Ahogy a sportolókról alkotott kép változni kezdett, úgy módosult a vélemény arról, hogy milyen gyógyszereket, táplálékkiegészítőket és stimulálószereket szabad használniuk.

"Hogy mit tekintünk kábítószernek, az az idők folyamán változik - mondta Vanessa Heggie. "Néha gyógyszert, máskor élelmiszert, és van, hogy olyan dolgokat, amelyeket még tiltottabb szereknek tekintünk, mint amilyenek a szórakozásból szedett drogok. Vannak anyagok, amelyek mindhárom kategóriába beleillenek. Az alkoholt például a viktoriánus korban gyógyszernek tartották, ugyanakkor egyfajta élelmiszer is, és teljesen egyértelműen rekrekrációs drog."

Egy lépéssel mindig az ellenőrök előtt

Martin Polley szerint a drogok sportbeli szerepének megítélésében bekövetkezett változást az váltotta ki, hogy sokan aggódni kezdtek a drogok sportolók egészségére gyakorolt hatása miatt.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) doppinggal kapcsolatos álláspontjában a fordulópont 1960-ban, a római olimpián következett be, ahol Knud Enemark Jensen dán biciklista - állítólag amfetaminfogyasztás miatt - meghalt. Attól kezdve a dopping elleni harc egyre erőteljesebb lett. Gyakran úgy tekintenek rá, mint versenyfutásra az előírások kijátszóival, akik egy lépéssel mindig előrébb járnak.

Mihelyt a stimulánsok és szteroidok elleni küzdelem eredményeket kezdett hozni, a potenciális csalók az 1970-es és 1980-as években átváltottak a vérdoppingra. A NOB 1986-ban betiltotta a vérdoppingot, de az EPO nevű hormon kimutatására alkalmas megbízható tesztre várni kellett egészen 2000-ig, a sydney-i olimpiai játékokig.

Jelenleg több száz szer szerepel a nemzetközi doppingellenes szervezet, a WADA tilalmi listáján. A londoni olimpia doppingvizsgálati laboratóriumában működő folyadékkromatográfok és tömegspektrométerek naponta 400 mintát tudnak elemezni, és 240 tiltott szert képesek kimutatni.

Az olimpiatörténészek ennek ellenére biztosak abban, hogy a doppingolók mindig az ellenőrök előtt fognak járni. "Nem hiszem, hogy valaha is megnyerhetjük ezt a versenyt" - fogalmazott Vanessa Heggie.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +25 °C
Minimum: +11 °C

Egy északnyugatról délkelet felé haladó szakadozottabb frontális felhősáv következtében átmenetileg megnövekszik a felhőzet, de emellett mindenhol kisüt több órára a nap. Szórványosan várható zápor, zivatar. Az északnyugati szél többfelé megerősödik, de a zivatarok környékén viharos széllökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 23, 29 fok között várható. Hidegfronti hatás várható szerdán, amely az érzékenyeknél fejfájást, migrént okozhat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?