Rengeteg testmozgással kapcsolatos mítosz él a köztudatban: némelyek egészen régre nyúlnak vissza. Ilyen például az, hogy őseink erősek voltak. Ez azonban Daniel Lieberman, a Harvard Egyetem evolúciós biológia professzora szerint nem teljesen egyértelmű. Valójában az erő és a sebesség között kompromisszumot kellett kötnünk. Úgy véli, ha létezik olyan fizikai tevékenység, amiben az ember evolúciósan igazán sokat fejlődött, akkor az a gyaloglás. Számunkra ez a fizikai aktivitás legalapvetőbb formája – írta a BigThink portálon megjelent cikkében.
A vadászó-gyűjtögető ember naponta átlagosan 10-15 ezer lépést abszolvált. Az átlagos amerikai (de ez ránk is éppen így igaz) a világjárvány előtt körülbelül 4700 lépést tett meg naponta. A világ összes egészségügyi szervezete egyetért abban, hogy a felnőttek számára a minimálisan szükséges mozgásmennyiség mindössze 150 perc hetente: vagyis napi fél óra már bőven elegendő lenne. Az amerikai lakosságnak viszont csak körülbelül 20 százaléka mozog legalább ennyit – jegyezte meg a professzor.
A futást is tanulni kell
Szerinte ennek az az oka, hogy olyan világban élünk, ahol már nem kell fizikailag aktívnak lennünk. (Sokan akkor is hozzájuthatnak a jövedelemhez és az élelemhez, ha fel sem állnak a karosszékből.) Ezért el kell határoznunk, hogy fizikailag aktívak leszünk. Ahogy arra Lieberman rámutatott: a kőkorszakban nem voltak ellipszis trénerek, sem másfajta kondigépek. Ha az ősember fel akarta tornázni a pulzusát, akkor futnia kellett. Szerinte ebből már sejthető, hogy a futással kapcsolatos egyik legnagyobb mítosz, miszerint az tönkreteszi a térdet, hamis.
Ahogy Lieberman is említette: több mint egy tucatnyi különféle tanulmány állítja, hogy azoknak, akik többet futnak, nem lesz nagyobb valószínűséggel ízületi gyulladásuk. Sőt, számtalanszor beigazolódott, hogy az olyan fizikai tevékenységek, mint a futás, valójában arra késztetik az ízületeinket, hogy "megjavítsák magukat" és egészségesek maradjanak.
A futás miatti sérülések nagy részét a professzor szerint az okozza, hogy nem tanuljuk meg, hogyan kell helyesen, jó technikával futni. A futás ugyanis egy olyan készség, mint az úszás vagy a dobás: mindenki képes rájuk, de a helyes és hatékony mozdulatsorok nem velünk születettek, hanem tanultak. A különböző kultúrákban az emberek ráadásul eltérő mennyiségeket futottak, futnak. A kőkorszakban nem szaladgáltak feleslegesen, nem futottak minden nap, sem rendszeresen, talán hetente egyszer – feltételezi a szakember.
Tehát az az elképzelés, hogy hetente ötször, hatszor fussunk hosszú távokat aszfalton, vagy arra nem igazán alkalmas felületeken, a professzor szerint "furcsa, nyugati dolog". Véleménye szerint ezzel egyébként nincs különösebb baj, csak elég fizikai és lelki erőt kell gyűjtenünk a mozgáshoz.
Lieberman azt is kijelentette: a legártalmasabb és a legaggasztóbb módja annak, ahogyan a nyugati világban a testmozgásról gondolkodunk, amikor belenyugszunk, hogy a fizikai aktivitás csökkenése az öregedés természetes velejárója.
A 60-as és 70-es éveikben járó emberek már eléggé sérülékenyek, de akik folyton csinálnak valamit, azok az öregedés ellenére fizikailag aktívak maradnak: megőrzik erőnlétüket, és ez fontos, mert az öregedés egyik komoly problémája a szarkopénia.
Ördögi körforgás
A sarco jelentése „hús”, a penia pedig „veszteség”, azaz izomveszteség. A nyugati emberek ahogy öregszenek, hajlamosak sokat veszíteni az erejükből és a kondíciójukból, ami megnehezíti az alapvető feladatok ellátását. És amikor ez megtörténik, még kevésbé lesznek aktívak. Ha pedig kevésbé aktívak, kevésbé lesznek fittek. És ez egy ördögi körforgást indít el – figyelmeztetett a professzor. Tehát ahogy öregszünk, úgy válik egyre fontosabbá az edzés.
Lieberman arra is felhívta a figyelmet: nem egyszerűen az számít, hogy valaki hány évet él meg, az igazán lényeges az, hogy hány évig marad egészséges. A fizikai aktivitás növeli az egészséges élettartamot, az pedig a megélhető évek számát. Ahogy öregszünk, igyekezzünk fenntartani erőnlétünket, állóképességünket.
