„Évente csak háromszor bújunk ágyba. Meddig fenntartható ez?”

Túlélheti-e a házasság, ha eltűnik a mindennapokból a szex? Meddig tartható fenn a kapcsolat, ha az egyik fél egy múltbéli trauma miatt elzárkózik a szexualitástól? Mutatjuk a szakértő véleményét.

„20 éve vagyunk együtt a párommal, és bár én tapasztalt és érzékeny szeretőnek tartom magamat, a szexuális életünk alig fejlődött ez idő alatt, még mindig nem vagyunk elég nyitottak és felszabadultak. Mindig csak én kezdeményezek, és általában arra is csak vonakodva reagál. Nem érdekli, hogy felfedezze, mi szerez neki örömet, azt pedig folyton »elfelejti«, amelyet az én igényeimről tanítok neki. Mindezek miatt fokozatosan elvesztettem az érdeklődésemet, nem érzem kielégítőnek ezt a helyzetet, és így már csak nagyon ritkán szexelünk – évente talán háromszor” – vázolta a problémáját egy levélíró, aki a The Guardian szakértőjéhez fordult tanácsért.

idősebb pár ül az ágyon
Túlélheti-e a házasság, ha eltűnik a mindennapokból a szex? Fotó: Getty Images

„Volt valami a múltjában, de nem akar szakemberhez fordulni”

A férfi arra is kitért a levelében, hogy már többször próbált beszélni a problémáiról a feleségével, és a nő általában nyitott arra, hogy megtalálják a szexuális életük zavarának kiváltó okát. A beszámoló szerint egyébként a nő sokszor odabújik a férjéhez és megérinti őt, amíg ruhában vannak, az ágyban fekve viszont már nem tesz ilyen gesztusokat.

Egyszer, nagyon homályosan mintha utalt volna arra, hogy a múltjában szexuális visszaélés áldozata volt. Azt azonban tagadja, hogy komoly baj lenne, és nem akar szakemberhez fordulni. A traumáját figyelembe véve azonban én semmilyen módon sem akarom kényszeríteni – sem arra, hogy segítséget kérjen, sem arra, hogy tegyen többet a szexuális életünk javításáért. Ettől még nagyon frusztrál ez a helyzet, és nem gondolom, hogy még sokáig fenntartható lehet a házasság szex nélkül” – írta a férfi.

„A kommunikáció, a kedvesség és a türelem a kulcs”

A levélírónak Pamela Stephenson Connolly pszichoterapeuta válaszolt, aki kifejezetten a szexuális problémák kezelésére specializálódott, így sokszor adott már tanácsot a hasonló problémákkal küzdő olvasóinak. Mint írta, a hosszú ideje együtt élő párok gyakran kerülnek ilyen zsákutcába, és évekig tolerálják a kialakult helyzetet, amelyre nyomós okaik vannak.

„Minden partner mérlegeli a közöttük létrejött kimondatlan szerződés pozitív és negatív oldalait, és ha az egyensúly kedvező, inkább nem borítják fel az egész életüket. Csak akkor tesznek komoly kísérleteket a változtatásra, ha az egyensúly negatívba billen egyik vagy mindkét partner esetében” – magyarázta a szakértő. A terapeuta szerint fontos lenne a levélírónak átgondolnia, hogy ennyi év után miért pont most érzi fenntarthatatlannak a helyzetet.

Az intimitás nem csak a szexről szól. Koncentrálj a nem szexuális intimitásra, és derítsd ki, ki is a feleséged valójában, miért szorong és fél, és miért vonul vissza. Oszd meg vele a saját valódi érzéseidet is. A kommunikáció, a kedvesség és a türelem a kulcs ahhoz, hogy meggyógyuljon” – mutatott rá a szakember.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +3 °C
Minimum: -3 °C

Az ország délnyugati felén erősen felhős vagy borult marad az ég, és ott helyenként előfordulhat még gyenge csapadék - nyugat felé haladva nagyobb eséllyel havas eső, gyenge havazás formájában. Másutt északkelet felől szakadozhat, főként délutántól csökkenhet a felhőzet, egyre több helyen a nap is kisüthet. Az északkeleti, északi szél fokozatosan mérséklődik, de helyenként még élénk marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +7 fok között várható, nyugaton lesz a hidegebb, keleten pedig az enyhébb idő. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, a délnyugati országrészben még enyhe kettősfronti hatás válthat ki panaszokat az arra érzékenyek körében. Másutt azonban nem kell markáns fronthatással számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!

Figyelmeztetés!

Az általad megtekinteni kívánt tartalmunk olyan elemeket tartalmaz, amelyek az MTTV. (2010. évi CLXXXV. törvény) által rögzített besorolás szerinti V. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek.

Csak akkor tekintsd meg, ha elmúltál 18 éves.