A legjobb gyógynövények húgyúti bajokra

A húgyúti fertőzések rengeteg kellemetlenséggel járnak, érdemes tehát tudatosan odafigyelni a megelőzésre. Ebben jelentős segítséget nyújthatnak egyes gyógynövények is.

Medveszőlőlevél

A medveszőlőlevél (Arctostaphylos uva ursi) az egyik leggyakrabban ajánlott gyógynövény húgyúti bántalmakra. Hatékonyan tisztítja a veséket és a húgyutakat, illetve a népi gyógyászat régóta használja már vesekövességre is. Egy kutatás szerint ráadásul arbutin nevű hatóanyaga még a húgyhólyagrák kialakulásának megelőzésében is segítséget nyújthat. Egy teáskanál szárított medveszőlőlevelet öntsünk le egy csésze forró vízzel, hagyjuk állni 10 percig, majd szűrjük le. Ebből igyunk meg napi 3 csészével, ha húgyúti gyulladásunk, fertőzésünk van - hamar érzékelni fogjuk a gyógyhatását. Az viszont fontos, hogy ne lépjük túl az ajánlott adagot!

A medveszőlő mind a vesék, mind a húgyutak számára hasznos összetevőket tartalmaz
A medveszőlő mind a vesék, mind a húgyutak számára hasznos összetevőket tartalmaz

Ragadványfű

Milyen vizsgálatokkal ellenőrizhető a vesék állapota? Részletek itt. A ragadványfüvet (Galium aparine) is régóta használják már a húgyutak egészségének megőrzésére. A népi hiedelem szerint kimossa a mérgeket és a káros anyagokat a vesékből. Két teáskanálnyit vegyünk a szárított növényből, és forrázzuk le egy csészényi vízzel. Hagyjuk állni 10 percig, szűrjük le, és napi három csészével igyunk belőle, míg meg nem szűnnek a panaszaink. Ami fontos: cukorbetegek, illetve cukorbetegségre hajlamosak inkább ne fogyasszák.

Gyermekláncfű

A gyermekláncfű szintén régóta ismert vesevédő hatásáról, illetve arról, hogy az ebből készült tea segít a húgyutak megtisztításában. A Renal Failure című orvosi szaklapban jelent meg egy tanulmány, amely szerint több olyan toxin is létezik, amelynek káros hatásaitól képes megóvni a vesét. Emellett enyhe vízhajtó, antioxidáns hatása is van, továbbá segít eltávolítani a szervezetből nemcsak a felesleges folyadékot, hanem a nátriumot is. Éppen ezért a vérnyomást is képes kiegyensúlyozni. Teáját nem csupán akkor érdemes rendszeresen inni, amikor éppen betegek vagyunk, hanem a húgyúti fertőzések megelőzése miatt is.

Csalán

Hasonló hatású a csalán , amely nemcsak a húgyutaknak, hanem a csontoknak is igen hasznos, illetve kutatások szerint segít felvenni a harcot az E.coli baktériumokkal, amelyek gyakran felelősek a húgyúti fertőzések kialakulásáért. Ezeket a gyógynövényeket külön-külön, de akár együtt, teakeverék formájában is fogyaszthatjuk, ha szeretnénk egészséges veséket, vagy akkor is, ha felfáztunk. Sőt a csalán és a gyermekláncfű zsenge hajtásai akár nyersen, salátába keverve is ehetőek, ilyen módon is érdemes kipróbálni.

Forrás: care2.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
demencia
Éjszakánként ennyit kell aludni, hogy csökkenjen a demencia kockázata – Se a kevesebb, se a több nem jó
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: +3 °C

A Dunántúlon változóan felhős idő várható, míg észak felől a keleti országrész fölé kisebb-nagyobb felhőtömbök sodródnak, míg a középső országrészben lesznek derült tájak. Hajnalra foltokban pára, köd képződhet. Csapadék nem valószínű. A légmozgás nagyrészt gyenge vagy mérsékelt lesz.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 1 és 7 fok között alakul, de a kevésbé felhős fagyzugokban fagypont alá is hűlhet a levegő, míg a magasabban fekvő területeken, vízpartok mentén enyhébb lehet a reggel. Bár nem érvényesül markáns fronthatás, a magasban hidegebb levegő áramlik térségünkbe.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?
kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!