Mi köze a gyógyításnak a kígyókhoz?

Nem minden országban ugyanaz a gyógyítás szimbóluma.

A rúdra tekeredő kígyó látványa nem feltétlenül juttatja eszünkbe azonnal az egészség gondolatát, pedig évezredek óta a gyógyászat jelképének számít. A mentőautókon, kórházakon és mentősök egyenruháján világszerte látható szimbólum viszont sok helyen rossz formában szerepel - írja az IFLScience.

Tévedésben élnek az Egyesült Államokban

Az Egyesült Államok Közegészségügyi Szolgálata például azt a szimbólumot használja, amelyen két kígyó látható egy szárnyas rúdon, annak ellenére, hogy történelmileg nem kötődik az orvostudományhoz. A Caduceus néven ismert, két kígyót ábrázoló logó az ókori görög isten, Hermész, vagy ahogy később a rómaiak nevezték, Merkúr által hordott botot jelképezi. Hermész isteni hírnök volt, aki védelmet nyújtott a tolvajoknak és a hazugoknak, de nem volt képes meggyógyítani a betegeket, és az ókorban nem társították az orvostudományhoz.

A török orvosi kamara jelképe. Fotó: Getty Images

Ahogy azonban a középkorban az alkímia népszerűsége nőtt, a filozófusok és mágusok egyre inkább érdeklődtek a Hermetica-szövegek iránt, amelyek az alkímiai művészet alapjait fektették le, és amelyeket Hermész Triszmegisztosznak tulajdonítottak. Ő egy mitikus alak, aki Hermészt és az egyiptomi Thot istent is jelképezte. A reneszánsz idején a Caduceus az alkímia szimbólumává vált, és gyakran használták a higanyt tartalmazó főzetek jelölésére.

Mivel az alkímiát a kémia, a farmakológia és az orvostudomány előfutárának tekintik, a Caduceus később a gyógyítással társult. A 19. században az amerikai hadsereg orvosi testülete hivatalosan is átvette az emblémát, amely később a közegészségügyi szolgálat jelképe lett. Az Egyesült Államok messze nincs egyedül a Caduceus téves átvételével. Jelenleg a többi között India, Törökország, Malajzia és Ghána is használja.

Az igazi szimbólum

Az amerikai egészségügyi rendszerrel ellentétben az intézmények többsége világszerte - beleértve az Egészségügyi Világszervezetet (WHO) is - az egykígyós jelképet használja. Ez Aszklépiosz, a gyógyítás görög istenének botját hivatott szimbolizálni.

A mitológia szerint Aszklépiosz egy súlyosan beteg kígyó meggyógyításáért jutalmul kapta gyógyító erejét. Később egész Görögországban szentélyeket hoztak létre a tiszteletére, amelyek közül sokban gyógyító rituálékat tartottak, amelyekhez kígyókat használtak fel (bár nagyon valószínűtlen, hogy ezek valóban működtek).

Az Országos Mentőszolgálat mentőautója az Andrássy úton. Fotó: MTVA/Bizományosi: Faludi Imre
Az Országos Mentőszolgálat mentőautója az Andrássy úton. Fotó: MTVA/Bizományosi: Faludi Imre

A legenda szerint Aszklépiosz olyan sikeres volt az életmentésben, hogy Hádész - az alvilág istene - kénytelen volt meggyilkolni őt, hogy biztosítsa a frissen eltávozott lelkek folyamatos utánpótlását. A legtöbb művészi ábrázoláson Aszklépiosz egy szakállas férfiként jelenik meg, aki egy botra támaszkodik, amelyre egy kígyó tekeredik, és ez a bot látható a legtöbb orvosi intézmény logóján világszerte.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +15 °C

Többnyire derült, napos idő várható, majd késő délutántól az északnyugati tájak fölé már érkezhet némi felhőzet, melyből néhol a határ közelében zápor, zivatar sem kizárt. A déli szél nagy területen megélénkül, estére azonban nagyrészt mérséklődik vagy legyengül. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 33 és 36 fok között alakul.Késő estére általában 24 és 30 fok közé csökken a hőmérséklet. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.