Megkapták a covidos védőfelszerelést – három évvel később

Hároméves késéssel, az utóbbi hetekben kapták meg az iskolák a koronavírus-járvány elleni védekezéshez beszerzett maszkokat és más védőfelszereléseket a romániai Galac (Galati) városában.

A galaci Viata-libera.ro beszámolója szerint a 220 ezer lakosú kelet-romániai Galac (Galati) polgármesteri hivatala még 2020 nyarán indította el a "galaci iskolák egészségügyi válságkezelő képességének növelése" elnevezésű, csaknem 1,5 millió lejes (115 millió forint) közbeszerzési eljárást az Európai Unió 2014-2020-es infrastrukturális operatív programja keretében.    

A bürokrácia útvesztőiben elidőző, és számos óvás által hátráltatott pályázati procedúra végül 2022 decemberében került a tender kiírásának szakaszába, a nyertes beszállítókkal pedig idén nyáron kötöttek szerződést.    

A média érdeklődésére reagálva a galaci városháza vezetése azt állította: nem kockáztathatta az időközben feleslegessé vált közbeszerzés leállítását.    

Románia koronavírus covid védőmaszk
Fotó: Leo/ Pixabay

"A megkötött szerződés bármely feltétélének megsértése szankciókat von maga után az EU részéről, beleértve azt, hogy a jövőben nem pályázhatunk már újabb támogatásra" - idézte a G4Media a polgármesteri hivatal válaszát.    

A 48 iskola járványügyi védekezését segítő 65 ezer védőmaszk és 5300 pár egyszer használatos kesztyű októbertől kezdődően jutott el a tanintézményekbe. A megrendelt - a pályázati keretösszeg csaknem kétharmadát kitevő - porlasztókészülékeket csak ezt követően fogják leszállítani, a fertőtlenítőszerekre kiírt közbeszerzést pedig az észlelt szabálytalanságok miatt meg fogják ismételni.    

A fertőtlenítőszereket és takarítóeszközöket minden bizonnyal fel tudjuk használni, de a rengeteg koronavírus-járvány elleni védőfelszereléssel nincs mit kezdenünk, azt valószínűleg el fogjuk adományozni olyanoknak, akiknek tényleg szükségük van rá

- mondta Adrian Silvestru, a tanfelügyelőség szóvivője az Antena 3-nak.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, keleten képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél csak az Észak-Alföld térségében élénkülhet meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.