Kijárási korlátozás: ilyen sok szabályszegő még nem volt

Minden eddiginél több, 1905 esetben kellett intézkedniük a rendőröknek a kijárási korlátozás szabályainak megsértése miatt a hétvégén - hangsúlyozta a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetője, Lakatos Tibor ezredes a vasárnapi online sajtótájékoztatón.

Bár a vírus lassabban terjed, mint korábban gondolták, akkor sem lehetnek felelőtlenek az emberek. Be kell tartani a kijárási korlátozásról szóló kormányrendeletet, valamint a polgármesterek által a hétvégére meghozott előírásokat - szögezte le Lakatos Tibor, aki kérdésre válaszolva elmondta: a polgármesterek által a hétvégére hozott korlátozások célja, hogy megakadályozzák a járvány terjedését segítő magatartásokat, például a nyilvános helyeken történő csoportosulást, a vendéglátóegységek igénybevételét vagy a közösségi közlekedés használatát.

Koronavírus: több mint 150 olasz orvos meghalt Egy nap alatt 415-tel emelkedett Olaszországban a koronavírus-járvány halálos áldozatainak száma, és elérte a 26 384-et. Közülük több mint kétszázan az egészségügyben dolgoztak. Részletek it t.

A járványügyi helyzet lehetővé teszi az enyhítést

Lakatos Tibor tájékoztatott továbbá arról, hogy úgy látják, a polgármesterek eddig jól éltek a felhatalmazással, és olyan intézkedéseket vezettek be, amelyek akadályozzák a járvány terjedését. Megjegyezte azt is, hogy a józan ész határain belül kell ezeket a szabályokat megalkotni. Az ezredes szerint a járványügyi helyzet lehetővé teszi, hogy enyhítsenek a kijárási korlátozás szabályain, de csak megfontoltan, alapos előkészítés után, fokozatosan lehet az intézkedéseket bevezetni, "következetesen bevezetett egyéb intézkedések" alapján.

A folytatásban kiemelte, hogy a járvány nem múlt el, de olyan ütemben terjed, ami lehetővé teszi az enyhítések bevezetését. Ez nem azt jelenti, hogy nem kell számolni további korlátozásokkal, nem kell figyelni az egészségünkre, de "bizonyos szabályok között újrakezdhetünk különböző tevékenységeket". Arra a kérdésre, milyen szempontokat vesznek figyelembe az enyhítéseknél, azt mondta, a legalapvetőbb a járvány terjedésének üteme, a fertőzöttek száma, a súlyos állapotban lévők száma, illetve az egészségügyi ellátórendszer tartalékkapacitása.

Egészségügyi maszkot viselő katonák a budapesti Városligetben.
Egészségügyi maszkot viselő katonák a budapesti Városligetben. Fotó: Getty Images

Mérlegelni kell emellett a szomszédos országok által bevezetett intézkedéseket, hiszen "nem tudunk külön utakon járni". Lakatos Tibor példaként említette, hogy az utazási korlátozások esetében Magyarországnak igazodnia kell a szomszédos országok által bevezetett enyhítésekhez. Hozzátette, figyelembe kell venni azt is, hogy Magyarország a járványnak nem ugyanabban a szakaszában van, mint Ausztria.

Újabb védőfelszerelést szállító repülőgép érkezett

Az ezredes kérdésre válaszolva elmondta, többször szóba került a 65 év felettiek kijárási idősávjának módosítása, de úgy látják, egyelőre nem indokolt ezen változtatni. Hozzátette, hogy május 3-a után - az előre meghatározott menetrend szerint - ezen is módosítanak, azzal együtt, hogy továbbra is fontos a korosztály elkülönítése a fiatalabbaktól.

Tájékoztatott arról is, hogy vasárnap reggel újabb, védőfelszerelést szállító repülőgép érkezett Kínából . Ezenkívül megköszönte azoknak a munkáját, akik részt vesznek a védőeszközök szállításában, a vámeljárás gyors lefolytatásában és a védekezésben részt vevőkhöz eljuttatásában. Kiemelte az Állami Egészségügyi Ellátó Központ munkatársainak áldozatos munkáját, akik a hétvégén is végzik a védőfelszerelések raktározását, előkészítését, szállítását.

Nem kell karanténba vonulni

Lakatos Tibor közlése szerint a határátkelőhelyeken kiegyensúlyozott a forgalom, jelentős várakozás Röszkén a belépő teherforgalomban, Nagylaknál a kilépő személy- és teherforgalomban, valamint Csanádpalotán a belépő teherforgalomban van.

Azzal kapcsolatban, hogy csütörtök reggel óta lehetőség van a szerb-magyar határon is az ingázásra, de a Magyarországról hazatérő szerbeknek 28 napos karantént írt elő a szerb hatóság, az ezredes elmondta: kezdetben a szerb egészségügyi hatóságok másként értelmezték a két külügyminiszter közötti megállapodást, de ezt kétoldalú tárgyalásokon feloldották és szombaton 694 embert léptettek át ezen a határszakaszon. Megjegyezte, hogy Szerbiában kijárási korlátozás van hétfő reggel 5 óráig, akkortól ismét átléphetik a határt a dolgozók, karanténba vonulás nélkül.

Zseniális videó mutatja meg, miért fontos most a távolságtartás - a felvételt társportálunk, az nlc.hu oldalán nézheti meg.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.