Pénzhiány és a pozícióféltés miatt nem vállalunk gyereket

A magyarok több mint negyede egyetlen gyerek felnevelését sem tudná finanszírozni, a 30 év alattiak egyötöde pedig nem is tervez családalapítást. Sok az abortusz, a fogamzásgátlással kapcsolatos tájékozatlanság pedig megdöbbentő.

A nők fele – korántsem alaptalanul – attól fél, hogy terhesség esetén veszélybe kerülne az állása vagy a pozíciója. A munkaadók nehezen tolerálják a szülési szabadságot: a családanyák negyedének korábban problémája származott abból, hogy állapotos. A magyarok tudják, hogy a gyerekvállalásnál számít az időzítés, de sokan ennek ellenére sem alkalmaznak megbízható fogamzásgátló módszert – derül ki egy, a fogamzásgátlás világnapja alkalmából 1200 fő megkérdezésével 2014 augusztusában végzett kutatásból.

Már huszonévesen szülők lennénk, ha lenne rá pénzünk

A magyarok 80 százaléka szerint érdemes 30 éves kor alatt szülni, de a válaszadók több mint fele és a harminc év alattiak több mint kétharmada azzal is egyetért, hogy a nőknek még a gyermekvállalás előtt gondoskodniuk kell a karrierépítésről. A gyermekvállalás egyre inkább kitolódik, és ez a folyamat főként egzisztenciális okokkal magyarázható: a családalapítás előtt álló válaszadók több mint negyede szerint egy gyerek felnevelését sem lehet ma finanszírozni. Nagyon sokan vannak azok is, akik úgy látják: legfeljebb egy utódra telik, két vagy három gyerek eltartását pedig csak minden harmadik pár tudná megoldani.

A nők fele szerint választani kell a család és a karrier között

A nők 50 %-a szerint nehezen lehet helyt állni anyaként és munkavállalóként egyszerre, és közel ugyanennyien úgy látják: muszáj választani a család és a karrier között , jóllehet a munkahelyi előmenetel önmagában még kevés: a megkérdezettek szerint a nőknek testileg és lelkileg is készen kell állniuk az anyaságra, és abban is majdnem mindenki egyetért, hogy a családalapításhoz elengedhetetlen a stabil párkapcsolat és a megfelelő időzítés.

Pénzhiány és a pozícióféltés miatt nem vállalunk gyereket

A gyermekvállalás kérdését a fogamzásgátlás is befolyásolhatja

A kutatási eredményekből is látszik, hogy a magyarok többsége megbízható fogamzásgátló módszerek alkalmazásával magyarázható. Tudatosítani kell a nőkben és a férfiakban is, hogy a terhesség-megszakítás lelki és fizikai terhét nem éri meg kockáztatni.

A magyarok tájékozatlanságát jól mutatja, hogy a 30 év alattiak 11 százaléka egyáltalán nem védekezik az együttlétek során, de a többiek sem elég óvatosak. A fiatalok közel egyharmada a rendkívül kockázatos megszakításos közösülésre és a naptár módszerre esküszik, miközben a tökéletes alkalmazás esetén csaknem 100 százalékos megbízhatóságú tablettát, spirált és hüvelygyűrűt csupán 43 százalékuk választja. Az alkalmazási előírásokkal a tudatosabb nőknek is meggyűlik a baja: sokan nem tudják, hogy akár egyetlen tabletta kihagyása is nem kívánt terhességhez vezethet.

Tízből négy magyar azzal sincs tisztában, hogy a spirál az első gyermek megszületése előtt nem az elsődlegesen javasolt módszer. Illetve sokan vagy nem, vagy rosszul tudják, hogy teherbe lehet-e esni a szoptatás ideje alatt A magyar nők tájékozatlansága azért is meglepő, mert többségüknek nagyon fontos a gyermekvállalás időzítése és tervezhetősége, és kipróbálna olyan módszert, amely nem igényel mindennapos odafigyelést, de nem is köteleződik el vele hosszú távon, akár évekre.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.