"Sarkalatos" nyári kérdések

A nyári időszakban sokaknak különösen érzékeny a talpa, könnyen bereped a sarkán a bőr. Meg lehet-e előzni vagy szükségszerű velejárója a nyárnak?

Feltehetőleg inkább a nők érintettek, hiszen náluk jobban eltérnek a téli és nyári időszak cipőhordási szokásai. Elsősorban a száraz bőrkeményedések hajlamosak arra, hogy megrepedjenek.

Mitől keletkeznek a bőrkeményedések?

Dr. Vass Ilona bőrgyógyász szakorvos kérdésünkre elmondta, hogy bizony elsősorban hajlam kérdése, hogy kinek a lábát akarja feltartóztathatatlanul elcsúfítani ez a kellemetlenség. Többnyire lehet sejteni, hogyha a szülőknek is volt ilyen problémája, akkor a gyerekeknek is több gondot kell majd fordítani a láb bőrének ápolására.

Fokozott szarusodás észlelhető elsősorban azokon a helyeken, ahol a bőr nagyobb mechanikai igénybevételnek van kitéve, pl., ahol a cipő nyom. Ugyanígy, ha a lábnak statikai problémái vannak, csontkinövés, bütyök vagy lúdtalp, akkor a terhelés nem az egészséges egyenletességgel oszlik meg a talpon, ami szintén hozzájárul a rosszabb vérellátottságú, szarusodásra hajlamosabb bőrfelületek elkülönüléséhez.

Vannak, akiknek már húszas éveik végén jelentkeznek az első bőrkeményedések, aztán később, a korral kisebb-nagyobb mértékben mindenkinél jelentkezhet. A talp zsírpárnája ugyanis az évek folyamán egyre inkább fogy. Ezzel magyarázható, hogy miért válik fájóssá a talp a korábban még kényelmes cipőkben is. Az ízületek alól eltűnő párnácskákat a láb a maga módján vastagabb bőrrel igyekszik pótolni.

A párnázott, puha talpú cipő nemcsak a bőrkeményedések kialakulását akadályozza meg, mindenféle sérüléstől, mikrorepedésektől, vízhólyagoktól is védi az érzékeny lábat.

Ami a láb körül van: lábbeli?

Természetesen a bőrkeményedések kialakulásában közrejátszik az is, milyen cipőt hordunk. Az érzékeny bőrűek cipője legyen különösen puha bőrből készült, párnázott talpú. Még alapvetőbb követelmény, hogy sehol se nyomjon. A betétes cipő csak akkor jó, ha teljesen a talphoz van szabva.

Nincs két egyforma talp, nem véletlen tehát, hogy vannak olyan kaptafaformák, amelyek termékei bizonyos lábaknál teljesen hordhatatlannak bizonyulnak, némelyek elviselhetők. Tény azonban, hogy a ma kapható magasított vagy magas sarkú cipők nagy többségének talpa jobban hasonlít egy csúszdához, mint egészséges boltozatú, mestercipész kaptafáján készült, rendes cipőhöz.

A sarok berepedését a puhaság, párnázottság mellett befolyásolja a cipőtalp szélének formája is. Kevésbé valószínű, hogy a bőrkeményedés valóban be is reped, ha olyan cipőt hordunk, aminek a talpa a sarok alatti részen nem sík, hanem inkább vályúszerű, mint a biocipők és -papucsok esetében.

A sarkat teljesen szabadon hagyó, pántos szandálokba biztosan nem izzad bele a láb, viszont könnyebben kiszárad, amit csak tetéz az a por és piszok, ami így akadálytalanul tapad rá a sarokra, tovább szárít, ezért aztán nagyon sokaknál elkerülhetetlen, hogy véresre repedjen a bőr.

Megelőzés és kezelés

Nyilván az eddig elmondottakból következik néhány megelőző óvintézkedés, amelyeket saját tapasztalatokkal is ki lehet egészíteni.

  • Ha csak lehet, pl. otthon, hordjunk pamutzoknit, utcán esetleg harisnyát, titokzoknit.
  • A berepedésre hajlamos lábra ne húzzunk több nap egymásután lapos talpú, nyitott szandált, papucsot, váltogassuk zárt sarokrészű cipővel, félig zárt szandállal.
  • A lábat rendszeresen ki kell áztatni samponos vízben és leszedni róla a bőrkeményedéseket habkővel vagy reszelővel.
  • Fürdés, lábmosás után legalább testápolóval be kell kenni a lábat. Még jobb a speciális lábápolók használata, amelyek jobban puhítják a bőrt. Vannak szaruoldó komponenst tartalmazó készítmények is.
  • Fürdés és ápolókrémes bekenés után 1-2 órára célszerű zoknit húzni, hogy a hatóanyagok jól beszívódhassanak.
  • A már berepedt részekre fertőtlenítő és hámosító krémeket érdemes kenni.
  • Azoknál, akiknél a bőrkeményedéseknek legalább egy része statikai problémákra is visszavezethető, érdemes azokat korrigálni.
  • Hordjunk lehetőleg kívül-belül bőrből készült cipőket, amik optimálisabban szellőznek a műbőr- és műanyagcipőknél.
  • A szakember által végzett talpmasszázs fokozza a vérkeringést és gátolja a vastag szaruréteg képződését. Ugyanilyen jótékony hatása van a testmozgásnak, az alkalmas futócipőben végzett futásnak, gyaloglásnak is.
  • Krónikus esetben nem szégyen felkeresni a problémával a bőrgyógyászt, aki olyan patikában készített, speciális krémeket is fel tud írni, amelyek drogériákban nem kaphatók. Megelőzik a fertőzést - és egyáltalán a bőr berepedését -, segítik a sebgyógyulást.

Végül: bármennyire divatos és kecses, és - még ha tömegek próbálkoznak is vele az utcán -, a lábujjak között rögzített pántú papucsokat valójában nagyon kevesen tudják huzamosabb ideig viselni.

Az ilyen lábravaló egy-egy vízhólyagnál nagyobb bajt is tud okozni, mivel a lábujjak között kialakuló sebek könnyen elfertőződhetnek nehezen gyógyuló orbáncot okozó baktériumokkal. Az efféle fertőzések a lábujjak közötti repedések, sebek körül gyakoribbak, mint a saroktájékon.

Mindenkinek csak azt tanácsolhatjuk, hogy éljen óvatosan és józanul a divattal! A látszat általában csal!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +12 °C

Felhőtlen lesz az ég, csapadék kizárt. Az északkeleti, keleti szelet a Dunától keletre még az éjféli órákig élénk, északkeleten olykor erős lökések kísérhetik, majd a legtöbb helyen mérséklődik a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 10 és 18 fok között várható, de a hidegre hajlamos helyeken ennél több fokkal alacsonyabb, míg a nagyobb városokban, vízpartok közelében, magasabban fekvő helyeken kissé magasabb értékeket is mérhetünk. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.