Rákosak lehetünk a manikűrtől?

Egyre terjed manikűrösök körében a szárító UV-lámpák használata. Azzal azonban senki nem törődik, hogy az eszköz hogyan is befolyásolja a daganatok kialakulásának kockázatát - olvasható a Journal Of Investigative Dermatology decemberi számában.

A kutatások és a média széles körben foglalkozik a szolárium és a bőrdaganatok kialakulása közötti kapcsolattal. Mindazonáltal az egyre terjedő UV-s körömlámpák eddig nem képezték az érdeklődés középpontját. A fénykibocsátó diódával ellátott készülék 2010-11-es amerikai felmérés szerint a kozmetikai szalonok 87 százalékában megtalálható. A szolgáltatást havi 1-4-szer szokás igénybe venni, a kezelés alkalmanként 6-10 percig tart.

Dr. Alina Markova (Massachusettsi Általános Kórház, Boston) az UV-lámpák karcinogén hatását vetette össze a fénykezelésben használt keskeny spektrumú UV-B-t sugárzó lámpával. Ez utóbbit gyakran használják fel különböző bőrbetegségek kezelésére, ugyanis esetében gyakorlatilag nulla a bőrrák kialakulásának kockázata. A vizsgálatba 3 körömlámpát vontak be, melyek hatékony hullámhossza 365-370 nm között volt, csupán a leadott teljesítmény tekintetében mutattak eltérést (6 Watt, 9 Watt és 36 Watt).

A lámpák csupán az UV-A tartományban sugároztak, az UV-B-ben és UV-C-ben nem. Ugyanakkor a sugárzási csúcs mellett a sugárzási tartomány is érdekes volt, továbbá a kutatók kalkulálva a bőrfelületet érő sugárterhelést arra a következtetésre jutottak, hogy a körömlámpák gyakorlatilag nem növelik a bőrrák kialakulásának kockázatát. Persze a piacon több száz modell kapható, ami nem zárja ki, hogy egészségkárosítók is forgalomban legyenek.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +1 °C

Lassan tovább csökken a felhőzet, így az ország nyugati, délnyugati harmada kivételével már döntően napos, gyengén felhős idő várható. Csapadék nem valószínű. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, északkeleten néhol erős lökések is.A csúcshőmérséklet 8 és 13 fok között alakul.Késő estére 1 és 8 fok közé hűl le a levegő. A hét közepén sem érvényesül fronthatás, továbbra is frontmentes időben lehet részünk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!