Már te is búcsút mondhatsz a ráncaidnak! (x)

Állítsd meg az idő múlását, mondj búcsút a ráncaidnak, felejtsd el a bőrhibákat, mindezt plasztikai beavatkozás nélkül! Hogyan lehetséges? Egyszerű, végre Magyarországra is megérkezett a tudományos bőrápolás vezető márkája, a Nimue.

Öt kontinens negyven országa után csatlakozott Magyarország is a világhírű Nimue családhoz. Joggal mondhatjuk, hogy a SolenneMed Esztétikai Központ biztosra ment, hiszen ennyi ország szakértője, kozmetológusa és bőrgyógyásza nem tévedhet, nem is beszélve a legfontosabbról, a több millió elégedett páciensről.

20 év szakértelme mindegyik tégelyben

A dél-afrikai Nimue termékcsalád először 1994-ben mutatkozott be, akkor még kimondottan az egészségügyben való felhasználásra építettek. Egy neves plasztikai sebész dolgozta ki az anyagokat, azzal a céllal, hogy a műtétek előtt és után alkalmazza a pácienseken a szebb bőrgyógyulás reményében. Az eredmények azonban felülmúltak minden várakozást, és a Nimue termékek meghódították a világot. Készítői pedig továbbképezték magukat, a világ legjobb egyesült államokbéli, francia, svájci, spanyol és dél-afrikai laboratóriumaiban kutatták ki a leghatásosabb alapanyagokat. Kozmetikai tudósokkal és mikrobiológusokkal konzultáltak, nem átalános, hanem célirányos megoldásokat kerestek a bőrhibákra. A Nimue kozmetikumokban nincsen semmilyen titkos csodaszer vagy ismeretlen adalék. Sikerük a kiváló minőségű alapanyagoknak, illetve a biológia tudomány, a kozmetológia és a bőrgyógyászat kooperálásának köszönhető.

Miben segít a Nimue?

A Nimue kozmetikumok forradalmi megoldást nyújtanak a bőr öregedése ellen. Nemcsak megfiatalítják az arcot, de ugyanakkor restaurálnak is, vagyis helyreállítják azokat a hibákat, amiket a nem megfelelő bőrápolás, a stressz, a környezeti hatások, vagy éppen a genetikai örökségünk okozott bőrünkön. Sikerrel hatnak a már kialakult ráncokkal szemben is, kisimítják és feltöltik azokat. Emellett nagy dózisban tartalmaznak antioxidánsokat, melyekről köztudott, hogy lassítják az öregedési folyamatokat, illetve rugalmasabbá teszik az arcbőr alatt található hajszálerek falait. A negyedik és szintén nagyon fontos hatása a készítményeknek, hogy napfényvédőként is funkcionálnak, így óvva meg minket a káros sugaraktól.

Kiknek ajánlják?

Magyarországon elsőként a SolenneMed Esztétikai Központ hozta el a pácienseinek a Nimue termékcsaládot. A kezelések követik a márka által kialakított osztályozási rendszert, vagyis négy új kategóriát teremtve ápolják az arcot. Ez a négy kategória sokkal látványosabb eredményeket segít elérni, hiszen a korábban a kozmetikában használt normál, száraz illetve zsíros, esetleg kevert bőrmeghatározás ma már nem elegendő a kozmetológiában. Az új osztályozás tehát célirányosabban fokuszál a problémára, éppen ezért a következő pácienseknek ajánlják kimondottan a szakemberek:

  • akik szeretnék idejében megállítani az öregedési folyamatokat
  • akiknek már vannak kialakult ráncaik
  • akik stressznek vannak kitéve
  • akik diétáznak, sok kávét isznak, vagy szeretik a fűszeres ételeket
  • akik hajlamosak különféle bőrbetegségekre, mint például az ekcéma, vagy a pszoriázis
  • akik dohányoznak vagy fogyasztanak alkoholt
  • akik tartósan gyógyszert szednek
  • akik allergiások
  • akik kemoterápiás kezelés alatt állnak

Jelentkezz be most ingyenes konzultációra a SolenneMed Esztétikai Központba és légy az elsők között, akik már Magyarországon is élvezhetik a Nimue szaktudását

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.