Hogyan ápoljuk télen a száraz bőrt?

A téli időszakban még az egyébként normál ápolást igénylő bőr is érzékenyebbé válhat, éppen ezért fontos, hogy ezekben a hónapokban még jobban odafigyeljünk ápolására.

Szinte minden évszakban vannak olyan környezeti faktorok, amelyek érzékennyé tehetik bőrünket. Míg nyáron például a forróság és a velejáró túlzott verejtékezés okozhat problémát, addig most, a téli időszakban több, egyszerre fennálló tényezővel is számolni kell.

Téli kihívások

A hideg levegő, a központi fűtés és a kinti-benti hőmérséklet közti jelentős különbség mind-mind hatással vannak bőrünkre: csökkentik nedvességtartalmát, aminek hatására bőrünk legfelső rétege könnyen kiszáradhat. A száraz bőr pedig hajlamos berepedezni, kipirosodni és az ekcémás , rozáceás panaszok is könnyebben megjelennek.

Télen könnyebben kiszáradhat a bőrünk
Télen könnyebben kiszáradhat a bőrünk

Bőrápolás télen

A téli bőrápolás során a legnagyobb hangsúly a megelőzésen kell, hogy legyen, vagyis arra kell törekednünk, hogy megakadályozzuk bőrünk kiszáradását. Ennek érdekében érdemes például párásítani környezetünk levegőjét: működtethetünk hidegpárásítót a lakásban, de az is hasznos lehet, ha egyszerűen csak egy nedves törölközőt teszünk a fűtőtestre. Arra is ügyeljük, hogy az arctisztítás és -krémezés során ellensúlyozzuk a külső ártalmakat, ne pedig felerősítsük őket, azaz ne szárítsuk még inkább a bőrünket. Az alkoholos arclemosót cseréljük alkoholmentesre, és a magas víztartalmú készítmények helyett válasszunk zsírosabb, sűrűbb állagú vitaminokat tartalmazó arckrémet a bőrtípusunknak megfelelően. A testápolót érdemes közvetlenül fürdés után felvinni az enyhén nedves bőrre, mert így még a felületi nedvességet is magába zárja majd. Az illatosított krémeket azonban érdemes kerülni, azok ugyanis irritálhatják az érzékeny bőrt.

A száraz bőr általában ártalmatlan, és rendszeres testápoló használatával orvosolható. Ha azonban mégsem így van, akkor érdemes lehet orvoshoz fordulni, mivel ez a tünet akár valamilyen betegséget is jelezhet. Részletekért kattintson !

Bár a kinti hideg után jól tud esni egy forró vizes fürdő, azt tartsuk észben, hogy a túlságosan meleg víz igencsak szárítja a bőrt - főleg, ha mellé még szappant is használunk. Jobban tesszük, ha inkább veszünk egy langyos vizes gyors zuhanyt, amihez kifejezetten hidratáló tusfürdőt használunk.

Az UV-védelemről főleg nyáron esik szó, pedig a téli hónapokban is védeni kell bőrünket a napsütéstől. A mindennapokban érdemes UV-szürővel is ellátott nappali krémet használni, ha pedig síelni megyünk mindenképpen vigyünk magunkkal naptejet is.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt nagyrészt erősen vagy közepesen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra