Mária a COPD nyelvét tanulja

Sosem kényeztette el Máriát a sorsa, de világéletében harcos típus volt. Minden jel szerint egyre nagyobb szüksége lesz erre a szívós életösztönre, küzdőszellemre, hiszen nemrégiben kiderült: COPD-s.

Amikor még Marika volt

Mária már túl van az ötvenedik születésnapján, de ahogy visszagondol élete első fél évszázadára, nem tud egyetlen olyan évre sem visszaemlékezni, amit tökéletesen egészségesen töltött volna el. Már az óvodában sem kerülte el egyetlen fertőzés sem, amely végigvonult a csoportokon, az iskolában meg minden évben száznál több "igazoltan hiányzott óra" szerepelt az év végi bizonyítványában. Késő ősszel, kora tavasszal szinte menetrendszerűen elérte valamilyen légúti fertőzés, torokgyulladás, influenza, de legalábbis nem múlhatott el egyetlen félév sem egy-két hét alapos meghűlés, nátha nélkül. Szülei mindezt annak tulajdonították, hogy egy szűk völgyben fekvő iparvárosban laktak, ahol a gyárkémények füstje és a teherautók kipufogóinak bűze megrekedt a házak között. Az tény, hogy nyáron, amikor sikerült a hegyek között, tiszta erdei levegőjű helyen eltölteni néhány hetet a nagymamánál, a kislány mindig "összeszedte magát", de iskolaidőben aztán minden kezdődött elölről.

Tanárbetegségek?

Felnőve Mária pedagógus lett, és megismerkedett az ún. tanárbetegségekkel: az évente legalább egyszer beköszönő hangszálgyulladással, gégehuruttal. A diákjai nagyon mókásnak találták, amikor napokra elment a hangja, csak suttogva bírt beszélni, de persze sem ő, sem az őt ilyenkor helyettesíteni kénytelen kollégái nem mulattak olyan jól ezen a visszatérő helyzeten. Háziorvosa ilyen alkalmakkor elvégezte ugyan a rutinvizsgálatokat, de a diagnózist mindig kiegészítette azzal, hogy "ez tanárbetegség, a tantermek száraz, poros levegője, a táblakréta belélegzett pora és a sok, hangos beszéd okozza leginkább". Azt pedig már csak Mária sorolta a tanári szakmai ártalmak közé, hogy jobb meggyőződése ellenére rászokott a cigarettára. Úgy érezte, legalább az óraközi szünetekben rá kell gyújtania egy-egy szálra, hogy segítse leküzdenie a stresszt, és lélekben, idegeiben lezárni a lezajlott órát, hogy újra képes legyen nyugodtan, mosolyogva menni be a következőre.

Nem mind arany, ami GOLD

Néhány éve arra figyelt fel, hogy még a szokottnál is gyakoribbak lettek a rövidebb-hosszabb betegségek, légúti fertőzések, és mintha sosem tisztulnának fel a hörgői, garat- és orrnyálkahártyái rendesen, olyan gyakran tapasztal tapadós váladékot. Olykor, főleg, amikor nagyon kellene, például lépcsőzéskor vagy buszhoz sietve, nehezen kap levegőt, légszomj jelentkezik. Aztán legutóbb, a tanév eleji rendszeres, kötelező foglalkozás-egészségügyi vizsgálat során az orvos felfigyelt valami furcsa, sípoló hangra, amelyet kilégzéskor hallatott.

Alapos kikérdezés, majd széleskörű laborvizsgálat után a tüdőgondozóba küldte. Itt végeztek először nála spirometriai, vagyis légzésfunkció-vizsgálatot, amellyel a légzés több fizikai paraméterét állapítják meg: a FEV1-et, az erőltetett kilégzéskor egy másodperc alatt kilélegzett levegőtérfogatát és a FEV1/FVC-t, a légút szűkületét jelző értéket. A vizsgálat eredményei (FEV1=55%, FEV1/FVC=60%) alapján a tüdőgyógyász szakorvos COPD-t, krónikus obstruktív (elzáródásos) tüdőbetegséget állapított meg, és a betegség nemzetközi standard "GOLD" stádiumbeosztása szerint GOLD II. fokozatúnak, vagyis középsúlyosnak ítélte meg. Mária döbbenten hallotta, hogy noha még csak most diagnosztizálták nála ezt a furcsa, kettős, a krónikus hörghurut és a tüdőtágulat kombinációjaként fellépő betegséget, a légzőkapacitásának máris jelentős része elveszett, hörgői több mint egyharmadukkal beszűkültek.

Gyógyszerek és nem mellékes hatások

Meg kellett ismerkednie a folyamatosan illetve az alkalmilag segítséget nyújtó COPD-s gyógyszerekkel. A hörgőiben zajló, krónikus gyulladásos folyamatra ráadásul nemrégiben még egy bakteriális felülfertőzés is elérhette, mert lázas lett, a hörgőkben termelődő váladék színe megváltozott, gennyes lett. Emiatt kúraszerűen antibiotikumos és szteroidos kezelést is kapott. Rövid hatású béta-agonista szereket is kell otthon tartania, ezek segíthetnek, ha légszomj, fulladásos roham fogja el. Néhány életmódot érintő jó tanácsot is kapott. Óvakodnia kell a hideg, száraz és a szennyezett levegőtől, és különösen veszélyesek a legyengült védelmi rendszere, túlérzékeny hörgői számára a fertőzések: az influenza ellen például tanácsos beoltatnia magát.

Az orvos erélyesen felszólította a dohányzás abbahagyására, mert, mint mondta, hatékony kezelés, állapotmegőrzés csak a dohányzásból származó méreganyagok nélkül képzelhető el. Mária pedig "jó betegnek" bizonyult, nemcsak azért, mert világéletében szót fogadott azoknak, akik a javát akarták, hanem azért, mert a kapott prognózis a gyógyíthatatlan, jó esetben is csak stagnáló COPD-ről bizony megijesztette. Igyekszik mindent megtenni a betegség további előrehaladásának megállítására, hogy legalább a mostani szinten megőrizhesse légzőkapacitását, aktivitását. "Hamarosan meg fog születni az első kisunokám, és rettenetes lenne, ha nem tudnám a nagymamaságot megélni mellette - vallotta be legfőbb aggodalmát.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Zsírmáj ellen hatásos: egyetlen vitamin képes kitisztítani a májat
Karikó Katalin az egészségügyi miniszter tanácsadója lesz – Ezzel a feltétellel vállalta
Óriási változás jön az egészségügyben: íme az új miniszter, Hegedűs Zsolt tervei
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +9 °C

A gomolyfelhők feloszlását követően estétől a legtöbb helyen kiderül az ég. Estig főként a nyugati, délnyugati határ közelében helyenként zápor előfordulhat, éjszaka csapadék nem lesz. Az északnyugati, északi szél átmenetileg veszít erejéből, majd előbb a Dunántúlon, hajnaltól a Bodrogközben is élénk széllökések kísérhetik, sőt reggel nyugaton már erős lökések is előfordulhatnak.Késő estére 10 és 17 fok közé hűl le a levegő. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5 és 15 fok között valószínű, a szeles Dunántúlon lesz a legenyhébb, a szélvédett északi völgyekben a leghidegebb a hajnal. Fronthatás nem érvényesül, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés ezekben a napokban.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

„Milyen gyógyszerek csökkentik a fogamzásgátló hatását?” – Nem sokan tudják a választ mind a 10 kérdésre A szex az életünk természetes része, azonban az egészségünk megőrzése érdekében nem elég csupán "csinálni" – fontos tisztában lenni néhány fontos tudnivalóval is. Kvízünkben tesztelheted tudásodat.
kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?