A lányok (ma már negyvennyolc éves édesanyák, néhányan nagymamák...) többsége a gyerekeiről mesélt, a fiúk viszont a karrierjükről, az anyagi helyzetükről, az elszegényedésről, a politikai helyzetről és (főleg) az új kapcsolataikról tartottak előadást. A leghangosabb-legmagabiztosabb Ákos volt, aki néhány hónapja nősült, és a "kollektív óhaj' ellenére magával hozta harmincéves feleségét is.
– Tudomásul kell vennünk, hogy a világ a fiataloké! – harsogta Ákos. – Minden felgyorsult, felpörgött, aki leáll, az lemarad. Az én bűbájos és okos párom győzött meg arról (e szófordulatnál fölényesen megpaskolta a fiatal feleség vállát), hogy előttem az élet, hiszen egy negyvennyolc éves férfi fiatal. Tehát irányítom a cégemet, sokat utazom külföldre, és gyereket is szeretnék még a kedvesemtől!
Nagy csend támadt a szavai nyomán. Majd Ágota, aki gimis korukban "Forri" névre hallgatott, mert ő volt a negyedik cé harcos forradalmárja, váratlanul felkiáltott.
– Gyerekek, nem akarom rongálni a hangulatot, de mégis... Ákoska, téged sem kívánlak sértegetni, sőt elismerem, hogy te ebben a válságos világban is menő vagy! Sikeres a céged, fiatal és szép az új feleséged. De mi van az előző házasságodból született, feltehetően már huszonéves fiaddal, akiről hosszú előadást tartottál a legutóbbi osztálytalálkozón?
– Forri, nem sért a kérdésed, sőt, örülök, hogy feltetted! – válaszolta Ákos, majd hosszú fejtegetésbe kezdett arról, hogy miként gondoskodik a vele egyidős "öreg" feleségéről meg a fiáról, aki egyébként felháborítóan hálátlan. – Édes Forri, én azt gondolom, hogy a mi generációnk, a belénk nevelt monogámiával, ami alapvetően ütközik az ember alaptermészetével, kiment a divatból! – magyarázta felhevülten. – Alkalmazkodni kell az új kor új tempójához, hiszen rövid az élet, és ki kell élvezni minden pillanatát!
Júlia éjfél körül ért haza – rosszkedvűen –, és azonnal felébresztette a férjét. – Szerinted én öreg vagyok, és le kell cserélned egy fiatalabbra? – szegezte a kérdést az álmos férfinak.
– Megőrültél? Hagyj aludni, és én szeretlek, bár bolond vagy – dadogta a férje félálomban. A válasz nem elégítette ki, tehát arra gondolt, hogy felébreszti az emeleti lakrészben szunyókáló egyetemista fiát – azzal csak reggel szembesült, hogy a gyereke nem egyedül aludt, hanem egy szőke évfolyamtársnőjével –, végül feltárcsázta az édesapját. És lőn csoda ("Deus ex machina")! A hetvenöt éves apa rögtön felkapta a telefont az éjszakai órán, és volt ideje rá.
– Kislányom, ne hallgass korunk hígagyú hőseire! – kiáltotta első reakcióként az idős ember, miután végighallgatta a lánya zaklatott előadását.
– De apa, az tényleg igaz, hogy felgyorsult a világ, és egy sikeres férfinak fiatal feleségre van szüksége – magyarázta Júlia idegesen.
– Angyalkám, ha ilyesmin gondolkodsz a téged szerető, rendes férjed oldalán, akkor hülye vagy és konzervatív az összes diplomáddal együtt! – szögezte le az apa. – Igen, konzervatív, mert túl sok lapos amerikai filmet láttál, és túl sok karrierlovaggal találkozol. Vedd tudomásul, hogy a normális apák normális emberek! Én például nemcsak azért imádtam anyádat, mert szép volt és okos, hanem azért is, mert világra hozott téged. Akiért felelős vagyok, aki azt életem egyik legfőbb értelme. Amúgy, ha végképp kiment a divatból a hűség, a szeretet meg a felelősség, akkor intézd el nekem, hogy mihamarabb anyu után mehessek az égi kávéházba… Most miért hallgatsz?
– Ó, csak azért mert te vagy a legfiatalabb és legokosabb férfi az életemben! – felelte-sóhajtotta-nevette Júlia, közben rámosolygott a tagadhatatlanul vonzó nőt mutató tükörképére.
