Istenem, adj egy csőlátót!

Szép a lány, és sír, mint a záporeső. Pedig hét ágra süt a nap, jókedvűen locsog a Balaton, vidám-színes napernyők kelletik magukat a szélben, és a csopaki strand vendégei boldogan adják át magukat a nyár örömeinek.

Az ötvennégy éves Vera is elnyúlna már a nyugágyában – hiszen agyonhajtotta magát a munkahelyén az előző héten –, és előhalászná a táskájából a délutánra bekészített krimit, de nem teheti. A legjobb barátnője lánya rendületlenül itatja az egereket, és azt hajtogatja, hogy segítsen, adjon tanácsot.

– Anya azt mondta, hogy te meg Andris olyan klassz házasságban éltek, hogy neked biztosan lesz ötleted arra, mit csináljak az én Zsoltimmal – mondja kétségbeesve.

– Bolond az én barátnőm, hogy a fenébe tudnék megoldani itt, a strandon álldogálva egy párkapcsolati problémát?! – gondolja Vera –, de látva a lány keserűségét, erőt vesz magán, és türelmesen kérdezi. – Mi a baj azzal a fiúval? –, mire a lány szemébe újból szemtelen könnyek gyűlnek, majd lassan, körülményesen beszámol egy két évvel ezelőtt csodaszépnek induló szerelemről, amelyből 2013 májusára már csak veszekedés maradt. Pedig másfél éve közösen bérelnek lakást, együtt is élnek...

– Zsolti megőrült. Amióta kitört a nyár, és a lányok "levetkőztek", úgy bámulja a fiatal és idősebb nőket, mint egy cukrosbácsi. Itt, a strandon is úgy viselkedik, mintha egyedülálló férfi lenne. Megyek mellette, fogom a kezét, de ő gátlástanul megfordul egy-egy csinosabb lány után. Amikor ebédeltünk, észrevettem, hogy még rá is kacsint a szomszéd asztalnál ülő nőre. Olyan megalázó! Hogy lehet ezt elviselni? És miért kell nekem ezt kibírnom?

– Nem kell kibírnod – vágja rá Vera dühösen –, hiszen fiatal vagy, értelmes, kedves, ráadásul karcsúbb, magasabb, jobb alakú, mint az átlagos lányok, tulajdonképpen manöken is lehetnél! Téged is megbámulnak a férfiak. Nem veszed észre?

– Dehogynem! Csakhogy soha nem reagálok. Én foglalt vagyok, hiszen van párom, akit szeretek, és nincs szükségem mellette másra.

– Nemcsak foglalt vagy, kislányom, hanem jóval intelligensebb is, mint a bumburnyák Zsoltikád – gondolja Vera, de ezt nem mondja ki, inkább megkérdezi, hogy minderről beszélgetett-e már a kedvesével.

– Sokszor – bólogat a lány szomorúan. – Csakhogy ilyenkor kigúnyol, és azt hajtogatja, hogy nem vak. Szerinte minden férfi így viselkedik! Én sírok, őt ettől méregbe gurul, aztán a beszélgetés ordítozós veszekedésbe fullad.

– Szeret téged ez a fiú? – kérdezi Vera töprengve, mire a lány tétován felel. – Valószínűleg. És ha minden férfi ilyen, akkor miért változtatnék? Végül egyedül maradok.

Itt tartottak a beszélgetésben, amikor feltűnt András, Vera párja. – Hú, de jólesett az ebéd utáni szieszta! – mondja mosolyogva, majd kedvesen átöleli a felesége vállát. – Milyen szépen megfogott a nap. Világít a szemed a barna arcodban!

Vera "világító" szemében gonoszka fény villan, majd halkan odaszól a lánynak. – Figyelj csak!

– Hú, Andris, nézd milyen csinos az a fekete hajú lány a büfé mellett! Sophia Lorenre emlékeztet. Nem?

– Melyik? – néz rá a férje csodálkozva.

– Az a kék fürdőruhás – szól bele a lány.

– Hát ő nem éppen Sophia Loren, ő csak kövér – nevet András, majd felcsillan a szeme. – De nézzétek csak, most írja ki a büfés fiú a táblára, hogy van már friss lecsójuk is! Verocs, "belecsózunk" vacsorára. Rendben? – simogatja meg a felesége haját, majd elhelyezkedik a nyugágyában, és élvezettel adja át magát a délutáni napfénynek.

– No, minden férfi olyan, mint a te Zsoltikád? – súgja Vera a lánynak.

– Nem. Hála az égnek! De jó neked! A te férjed csőlátó. És a cső végén te vagy...

Ekkor tűnik fel a női nem nagy barátja, a már mozgásában is elviselhetetlenül nagyképű Zsoltika.

– Mitől lett ilyen jókedved? – kérdezi leereszkedő fölénnyel a lánytól, miközben le nem veszi a szemét a szomszéd pokrócon pakolászó lány fenekéről.

– Attól, hogy már tudom, mire vágyom – jelenti ki a lány.

– No, mire? – kérdezi Zsolt, és végre valahára a lány felé fordul.

– Azért fogok fohászkodni ezen a nyáron, hogy istenem, adj egy csőlátót! – feleli a lány, majd kihúzza magát, és a szemében már nyoma sincs a korábbi könnyeknek.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
étkezések ideje
6 étel, amelyet sokan rossz napszakban esznek – Ezért nagyon fontos az időzítés
így hat a kávé a szívre
Ha így iszod a kávét, az a legrosszabb verzió
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +2 °C
Minimum: -2 °C

Jobbára borult idő várható. Az északkelet felé haladó csapadékzóna leginkább a Dunától keletre fekvő területeket érinti: északi oldalán kezdetben havazásra kell számítani, az Északi-középhegység tágabb környezetében az esti órákig kitartóan havazhat. Ezzel párhuzamosan azonban délnyugat, dél felől egyre többfelé ónos esőbe, fagyott esőbe, majd egyre inkább esőbe vált a halmazállapot. A délkeleti, keleti szél nagyobb területen lehet élénk, az Észak-Dunántúlon erős lökések is előfordulhatnak.Tovább enyhül az idő, késő este többnyire -1 és +6 fok közötti értékek valószínűek. Az orvosmeteorológiai helyzetet melegfronti hatás határozza meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kakukkfű vagy borsikafű: melyik gyógynövényt látod a képen? Teszteld tudásodat! Tudod, milyen panaszokra jó a lándzsás útifű vagy a hársfavirág? Remek! De vajon képről is felismered ezeket a népszerű gyógynövényeket? Most kiderül!
kvíz
Te tudtad? 5 dolog, amit a legtöbben nem gondolnának az időjárási frontokról Az időjárási frontok valóban meg tudják viselni az ember szervezetét. Kvízünkből megtudhatod, hogyan hathatnak rád.