Inkontinens beteg a családban (x)

Tartósan fekvő vagy nehezen mozgó inkontinens szerettünk gondozása összetett feladat. Ahhoz, hogy derűs természetességgel, a beteget a lehető legkevésbé terhelve végezhessük, tanácsos megkeresni a beteg állapotának legmegfelelőbb segédeszközöket.

Szakértő segítség

Edit hosszú ideig ápolta agyvérzésen átesett édesapját. "Amikor a kórházban mondták, hogy hazavihetjük édesapámat, először nagyon megrémültem, hiszen addig még sosem ápoltam senkit, féltem, hogy valami bajt csinálok - idézte fel. - Mónikától, a körzeti ápolónőnktől kértem segítséget. Empatikus és gyakorlatias útmutatása nekem nagyon sokat segített. Azzal kezdte, hogy még mielőtt hazaérkezik, alakítsak ki megfelelő helyet apám számára, és vásároljak meg néhány praktikus segédeszközt. Az ő javaslatára helyeztük el úgy édesapám ágyát, hogy körüljárható legyen. Így lehet ugyanis a beteget a lepedőcserénél a lehető legkisebb erőfeszítéssel átgördíteni, a friss lepedőt aláigazítani először az egyik, majd a másik oldalról az ágy közepéig. Ezzel a módszerrel, a fekvő beteget különböző irányba billentve lehet a pelenkát is váltani. Egy higiénikus tartóedényre is szükség volt a használt pelenkák, törlőkendők számára."

Harcban a nedvességgel

Az ápolás egyik lényeges része gondoskodni arról, hogy a beteg bőre száraz maradjon, mert a felázás bőrfertőzést, sőt felfekvést is okozhat. A kezelőorvos és a gyógyszerész segíthet a legmegfelelőbb segédeszközök kiválasztásában: betétek, pelenkák, rögzítőnadrágok és a speciálisan inkontinens betegek bőrének ápolására kifejlesztett bőrápoló termékek nagy választéka könnyítheti meg a laikus ápolók dolgát. "Mónika tanácsára kezdtem a Tena bőrápoló termékek egy speciális típusát használni, amelyek egyszerre tisztítják, táplálják és védik is az erősen igénybe vett bőrfelületet - osztotta meg tapasztalatait Edit. - Kiderült, hogy napközben a bőr gyors tisztítására a mosdatóhab és a mosdatókesztyű a legcélszerűbb. Ezekkel víz, alkohol és szappan használata nélkül lehet letisztítani a bőrt, amely így nem marad nedves, és szárító hatású anyagokkal sem érintkezik. Kisdolognál a vizelettel szennyezett bőrt elég volt a tisztítókendővel letörölni. A pelenka cseréjekor érdemes mindig használni az ápolókrémet, de jó, ha kéznél van a cinkkenőcs is, hiszen a leggondosabb ápolás mellett is előfordulhat, hogy kipirosodik, irritált lesz a pelenkával fedett bőr. Mivel ezek a termékek beváltak, az már természetes volt, hogy esténkénti fürdetésnél szintén inkontinens betegek részére ajánlott sampont és tusfürdőt, valamint testápolót használtunk."

Derűs szerepcsere

"Sokat gondolkoztam arról is, hogyan lehet ezt a helyzetet a lehető legtermészetesebben felfogni - emlékezett tovább Edit. - Úgy érzem, a sors megadta azt a lehetőséget, hogy visszaadhassak valamennyit abból a sok szeretetből, gondoskodásból, amit annak idején én a szüleimtől kaptam. Így aztán, amikor láttam édesapámon, hogy mennyire restelli előttem az állapotát, mindig emlékeztettem arra, hogy gyerekkoromban fordított szereposztásban történt mindez. Próbáltam minden, kicsit is furcsa helyzetben meglátni a dolog pozitív oldalát, és sosem gondoltam volna, hogy első, közös ügyetlenkedéseinken milyen jóízűen tudunk nevetni. Ez a szeretetteljes derű segített átvészelni a legnehezebb hónapokat, és hozzájárult ahhoz, hogy apám 78 évesen jobb minőségű életet élhet. Azóta sikerült lábra állnia, és járókerettel újra megtanult járni is - mi mást kívánhatnék még?"

Kérjen ingyenes termékmintát a TENA Bőrápoló termékekből itt!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A gomolyfelhők estére a legtöbb helyen feloszlanak, nagy területen kiderül az ég. A dunántúli tájak fölé ugyanakkor egy felhősáv nyúlik be. Az ország döntő részén nem lesz csapadék, legfeljebb keleten fordulhat elő kevés helyen kisebb zápor. Az északnyugati szelet estig még élénk, egy-egy helyen erős lökések kísérhetik, majd mérséklődik a légmozgás. Késő estére 6 és 15 fok közé hűl le a levegő. Szerdán nem érvényesül fronthatás, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!