Gyógyhírek (2)

Ötször több a kotinin a 10-12 hetes csecsemők vizeletében, ha a környezetükben dohányos él, állapították meg brit orvosok. A nikotin bomlásterméke a szívet és az ereket károsítja. Szintje akkor a legnagyobb a gyermek szervezetében, ha a vele legtöbb időt töltő szülő dohányzik, azaz általában az anya. (Archives of Disease in Childhood)

A prosztatarák diagnózisának megállapításakor kövér férfiak kétszer nagyobb valószínűséggel halnak meg öt éven belül, mint a normális súlyúak - tették közzé bostoni urológusok. Míg a 25 alatti testtömegindexű férfibetegeik 6,5 százalékát veszítették el enynyi idő alatt, addig a 25-30-as indexű férfiak körében 13 százalékot ért el a mutató. Az ösztrogén és a tesztoszte-ron ugyanis testtömegtől függő szintje hatást gyakorol a daganat fejlődésére. (Cancer)

Károsítják az alvást és a memóriát a pulzusszámot emelő számítógépes játékok - állítják német orvosok. A lefekvés előtt 2-3 órán át a gépnél e módon "relaxáló" 12-14 éves serdülők szerint kevésbé emlékeznek az aznap tanultakra, és nehezen tudnak elaludni, ráadásul rövidül alvásuknak az a szakasza, amely leginkább kell a tanultak bevésődéséhez. (Pediatrics)

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +14 °C

Az északkeleti harmad mellett délnyugaton, nyugaton is erőteljessé válik a gomolyfelhő-képződés. Ezeken a részeken egyre több helyen várható zápor, zivatar, helyenként felhőszakadás is előfordulhat. A nyugati, északnyugati szél élénk, helyenként erős lesz. Késő este 14 és 21 fok között alakul a hőmérséklet. Fronthatás napközben nem okoz kellemetlenséget.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra