Nyári Nátha
Gyógyszerkereső
Olvasd el aktuális cikkeinket!
Kiderült, mi okozta Gryllus Dorka rosszullétét élő adásban – Ritkán beszélünk róla, pedig sok nőt érint
„Amit a nézők láthattak, az a változókor” – mondta el Simon Kornél azzal kapcsolatban, hogy a felesége, Gryllus Dorka zavartan és dekoncentráltan viselkedett egy élő tévéműsorban. A színész fontosnak tartja, hogy a társadalom ne tabusítsa tovább a menopauzát.
Szokatlan vakcinával oltják a hatodikosokat: ezt üzeni a szülőknek az NNGYK
Diftéria, tetanusz és szamárköhögés ellen kapnak emlékeztető oltást a 6. osztályos tanulók. Egyes diákoknak idén az Adacel vakcinát adják, ám mivel az oltóanyagot a különböző országokban eltérő néven forgalmazzák, ez sokakat összezavarhat. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) most tisztázta a helyzetet.
A nap folyamán a fátyolfelhőzet levonul, a vastagabb felhőzet is fokozatosan szakadozik, gomolyosodik, majd csökken, így alapvetően sok napsütésre van kilátás a képződő gomolyfelhők mellett is. Főként északkeleten, keleten néhol zápor előfordulhat, akár jégdara kíséretében. Napközben nagyobb területen megélénkül az északias szél.A hőmérséklet csúcsértéke 14 és 19 fok között alakul. Késő estére többnyire 1 és 10 fok közé hűl le a levegő. Bár nem érvényesül markáns fronthatás, a magasban hidegebb levegő áramlik térségünkbe.