Koronavírus Terjedése
Koronavírus: bezárnak a budapesti zsinagógák
Két hétre bezárja a budapesti zsinagógákat Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) és a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH). A Mazsihisz budapesti szeretetkórházában és a BZSH idősotthonában pedig látogatási tilalom lépett érvénybe.
Ezzel az 5 dologgal lehetne megfékezni a járványt
Világszerte már csaknem 16,5 millió embert fertőzött meg és több mint 654 ezer áldozatot szedett az új típusú koronavírus. Egyes országokban sorra dőlnek meg a szomorú rekordok, Amerika néhány államában például már akár napi 10 ezer fertőzöttet is regisztrálnak, Indiában pedig az 50 ezret is meghaladta az elmúlt napon diagnosztizált COVID-betegek száma. Az amerikai szakértő ezért elmondta, mit kellene tenniük az embereknek a járvány megfékezéséhez.
Koronavírus: így terjed a fertőzés egy koncerten
A koronavírus-világjárvány kitörése miatt az utóbbi hónapokban partvonalon kívülre kerültek a nagy tömegeket megmozgató rendezvények, és egyelőre kétséges, mikor lehet ezeket biztonságosan újraindítani. Német kutatók augusztusban egy nagy szabású koncerten igyekeznek majd felmérni, hogy mekkora kockázatot is jelentenek valójában ezek a rendezvények a fertőzés terjedése szempontjából.
Kapcsolódó videók
Koronavírus-fertőzés tünetei és kezelése
A koronavírus régóta ismert, cseppfertőzéssel terjedő kórokozó, denevérekben kifejezetten gyakori. Számos variánsa ismert, több típusa okoz emberi betegségeket is. Közülük a legismertebb a 2002 novembere és 2003 júliusa között komoly SARS-járványt kiváltó vírus volt, amely világszerte több mint 8 ezer megbetegedést okozott, aztán eltűnt. Az új koronavírus (SARS-CoV-2) 2019 decemberében jelent meg Kína egyik nagyvárosában, felső légúti betegségeket, tüdőgyulladást okozva. A megbetegedés neve COVID-19. Halálozási rátája 3,4 százalék körüli, bár ez a ráta nagyban függ a betegek életkorától, egészségi állapotától.

Így terjed a koronavírus
Megfelelő óvintézkedések nélkül az új koronavírus okozta megbetegedések száma rövid idő alatt ugrászerűen megugorhat. Mindez pedig komoly terhet róna az egészségügyi ellátórendszerre.

Gyógyszerkereső
Hazánk nagy részén derült vagy gyengén felhős lesz az ég, de kisebb-nagyobb felhőtömbök besodródhatnak az északkeleti harmad fölé. Csapadék nem valószínű. A délnyugati országrész kivételével ismét többfelé kísérik erős lökések az északi, északnyugati szelet.A hőmérséklet késő este 7 és 14 fok között valószínű. Orvosmeteorológiai szempontból ez a nap hozza a legkiegyensúlyozottabb terhelést a szervezet számára az utóbbi időkben.