Egészségügyi Szolgálati Jogviszonyról Szóló Törvény
Egészségügyi szolgálati jogviszony: nem nyugszanak a kedélyek
Az egészségügyi dolgozóknak február 28-ig kell dönteniük arról, aláírják-e az új szolgálati jogviszonyon alapuló szerződésüket. Jelen állás szerint azonban nem túl biztató a helyzet: sokan elfogadhatatlannak tartják a kritériumokat, mások még meg sem kapták a szerződéstervezetet, így fogalmuk sincs róla, milyen feltételekkel dolgozhatnak tovább márciustól.
Pánikot keltett az új törvény a szakdolgozókban
A szakdolgozók közel harmada elhagyná az egészségügyet az október 6-án megszavazott egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvény miatt - derült ki a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) országos felméréséből. Babonits Tamásné, a szervezet alelnöke úgy nyilatkozott, az új jogállási törvény pánikot keltett a szakdolgozókban.
Orvosbérek: nem csábítja haza a szakembereket
A múlt héten elfogadott bértábla szerint 2023-ban egy vezető beosztású, legalább 41 éve praktizáló orvos akár évi 28,5 milliót is kereshet majd, ám Európai és világviszonylatban ez még mindig nem számít versenyképes bérnek. De nem csak ez tartja vissza a szakembereket a hazatérésétől.
Gyógyszerkereső
Olvasd el aktuális cikkeinket!
Hízáshoz is vezethet, ha nem pihensz eleget – Ennyit kell aludnod a korod alapján
Ahogy múlnak az évek, úgy biológiai óránk és életmódunk is változik. Az elegendő alvás azonban nemcsak a testi-lelki egyensúly megőrzésében segít, hanem abban is, hogy energiaszintünk és testsúlyunk tartósan stabil maradjon.
Polarizált fényterápia (PLT) sebgyógyulásban és kapcsolódó indikációkban: narratív áttekintés, evidenciaszintek és kutatási hiányok (x)
A fényalapú terápiák (fototerápia, fotobiomoduláció) klinikai alkalmazása széles spektrumot fed le. A PLT-t elsősorban sebgyógyulás támogatására és egyes bőrgyógyászati/mikrokeringési indikációkban használják. A PLT-ről szóló áttekintések tipikusan azt hangsúlyozzák, hogy a polarizált fénynek tulajdonított biológiai válaszok (pl. gyulladásos folyamatok és regeneráció modulációja) a sebgyógyulás több fázisát is érinthetik, ugyanakkor a publikált klinikai eredmények heterogének.
Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadozás egyre inkább csak az északkeleti, keleti tájakon fordulhat elő. Az északkeleti, keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A légmozgás többnyire gyenge vagy mérsékelt marad.Késő este többnyire 3 és 9 fok között alakul a hőmérséklet. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.