Társadalom
„Nálunk a csapatmunka életet menthet” - Poroszkai German Istvánnal, az Év Mentősével beszélgettünk
Huszonkét évesen egy szívritmuszavar miatt rosszul lett, mentősként dolgozó barátja juttatta őt kórházba – így tapasztalhatta meg Poroszkai German István, milyen fontos feladatot látnak el a szirénázó életmentők. Immár harminc éve ő is a mentőszolgálat munkatársaként dolgozik, idén pedig az Egészséghősök pályázat Év Mentőse díját is átvehette.
Alrovatok
Teljesen bizonytalan, mi lesz a védőnőkkel júliustól
Egyes önkormányzatok nagy energiákat fektettek abba, hogy jól működő védőnői szolgáltatásokat nyújtsanak: szolgálati lakást, különféle juttatásokat ajánlottak, ám az egészségügyi törvény módosításával nyár közepén kikerülnek a védőnők az önkormányzatok fennhatósága alól. A változásnak nem mindenhol örülnek, és a tekintetben is vannak kételyek, hogy az egységes bérezéssel biztosan jobb lesz-e majd a védőnőknek.
Zárójelentést is írhat a ChatGPT
Több milliárd ember adatait kezelő egészségügyi szolgáltatók, távdiagnosztizáló mesterséges intelligencia és virtuális kórházak. A jövő egészségügye ma még elképzelhetetlen komplexitással szolgálja majd ki a páciensek egyedi igényeit. Mindazonáltal a robbanásszerű digitális fejlődés még mindig elmarad a más iparágakban tapasztalttól, így a szektor szereplőinek számos lehetősége akad javítani a hatékonyságon.
Túl kevés az ilyen szakorvos itthon
Magyarországon is viszonylag sokan küzdenek hormonproblémákkal, a legtöbben valamilyen pajzsmirigyzavarral. Ezek időben történő felfedezése és helyes kezelése is csak szakemberek bevonásával lehetséges, csakhogy – Európa más országaihoz hasonlóan – rendkívül kevés endokrinológus van itthon.
Több pénzt adnának az EU-s polgárok egészségügyre
Az európaiak szerint számos területen, köztük a közegészségügyben és az oktatásban is reformokra lenne szükség, melyekhez az Európai Unió képzettebb köztisztviselők segítségével további támogatást nyújthatna a tagállamoknak – derült ki a legfrissebb Eurobarométer-felmérésből.
Egymillió embert látna el, de még mindig nem épül a szuperkórház
Az első ígéretek alapján már betegeket kellene fogadnia a XI. kerület szélére tervezett 1,2 millió ember ellátásáért felelős hipermodern szuperkórháznak, de az építkezés még el sem kezdődött. Sőt, egyelőre senki nem tudja, hogy mikor fog.
Az ország nagyobb részén szinte zavartalan lesz a napsütés, csupán a déli tájakon lehet több felhő, illetve időszakosan a Nyugat-Dunántúlon is megnövekedhet a felhőzet. Általában száraz idő lesz, de a nyugati tájakon délután előfordulhat néhol zápor, zivatar. Az északnyugati szél nagy területen megélénkül, az északi megyékben néhol meg is erősödik.A csúcsérték 25 és 31 fok között várható, nyugaton az alacsonyabb, délkeleten a magasabb értékekkel. Késő estére döntően 18 és 23 fok közé hűl le a levegő. Hétfőn már nem kell fronthatásra számítani, ugyanakkor a vasárnapi hidegfront mögött enyhébb levegő áramlik a Kárpát-medencébe, így egyelőre a hőség sem tér vissza.