Nagyszerű hír érkezett a tigrisekről

Egy friss kutatás eredménye szerint több a vadon élő tigris az eddig véltnél. Veszélybe kerültek ugyanakkor a királylepkék és a tokhalak.

Negyven százalékkal magasabb a vadon élő tigrisek száma a világon, mint azt eddig feltételezték a szakemberek, és az állomány stabilizálódni, sőt növekedni látszik – közölte a Természetvédelmi Világszervezet (IUCN). Legutóbb 2015-ben becsülték fel a világon élő tigrisek populációját. A legfrissebb becslés szerint 3726 és 5578 közöttire tehető a számuk – áll a napokban közzétett jelentésben.

A tigris továbbra is veszélyeztetett faj

A genfi székhelyű, több mint 1400 tagszervezetet tömörítő világszervezet  elsősorban nem a kihalás fenyegette ragadozók elszaporodásával magyarázza az örvendetes számadatot, hanem azzal, hogy a technológia fejlődésével pontosabbá váltak a megfigyelések. Mindazonáltal a veszélyeztetett fajokról közzétett vörös lista hatékonynak tartja a tigrisek élőhelyének megőrzésére indított IUCN-programot is. A javuló demográfiai adatok ellenére azonban a tigris továbbra is veszélyben van, főleg a vadorzás, zsákmányállataik vadászata, természetes élőhelyüknek az emberi terjeszkedés okozta pusztulása és elaprózódása fenyegeti – olvasható a jelentésben.

tigris, veszélyeztetett állatok
A tigrisek továbbra is fokozottan veszélyeztetettek. Fotó: Getty Images

Veszélyben a királylepkék és a tokhalak

Ugyanakkor azt is közölték, hogy a kihalás szélére sodródott a pompás királylepke (Danaus plexippus) is, amely arról híres, hogy minden más rovarnál nagyobb utat, több mint 4000 kilométert tesz meg egy irányban egyesült államokbeli és kanadai élőhelye, valamint mexikói telelőhelye között. Az IUCN a súlyosan veszélyeztetett kategóriába, vagyis a kihalás fenyegette fajok közé sorolta új listáján a látványos, narancssárga lepkét, amely élőhelyének pusztulása és a klímaváltozás miatt került veszélybe. Egyrészt a szélsőséges hőmérsékletek miatt a faj túl korán indul el telelőhelyére, ahol érkezéséig még nem hajt ki a táplálékául szolgáló selyemkóró, másrészt sok fát vágnak ki mexikói és kaliforniai telelőhelyükön, és ártalmasak rájuk a gyomirtó- és rovarirtószerek is.

A Természetvédelmi Világszövetség adatai szerint a Danaus plexippus populációi 10 év alatt 22 és 72 százalék közötti mértékben zsugorodhattak. A kisebb nyugati populáció az 1980-as évek óta 99,9 százalékkal esett vissza. A nagyobb keleti populáció már 1996 és 2004 között 84 százalékkal csökkent. Az IUCN szerint még nincs késő megmenteni a pompás királylepkét, ehhez azonban csökkenteni kellene a vegyszerhasználatot és növelni a selyemkóró területét. A jelentés szerint kihalás fenyegeti az északi féltekén élő összes, ugyancsak vándorló életmódot folytató tokhalfélét is, leginkább a duzzasztógátak és az orvhalászat miatt.

A Természetvédelmi Világszövetség legfrissebb listáján 147 517 faj szerepel, ezek közül besorolásuk szerint 41 459-et fenyeget kihalás, és 9065 helyzete „válságos”. 16 094 faj a veszélyeztetett, 16 300 pedig a sebezhető kategóriában van. Az első ízben 1964-ben összeállított vörös lista 902 kihalt fajt tartalmaz, és 82 olyat, amely vadon már nem fordul elő.
Hivatalosan is kihaltnak nyilvánították 2019-ben a korallszirti mozaikfarkú patkányt: ez az első emlős, amely az ember okozta klímaváltozás áldozata lett. A fajt 1845-ben fedezték fel.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.