Nagyot változhatnak az ingatlanárak a rezsi miatt

Az energia- és gazdasági válság közepette nagy fordulat várható a közeljövőben, hamarosan elkezdhetnek csökkeni a hazai ingatlanárak – vélik ingatlanpiaci szakértők.

„Nincs olyan, hogy az ingatlanok ára nem csökkenhet” – szögezte le Sándorfi Balázs, a Bankmonitor alapító-ügyvezetője az október 5. és 6. között Budapesten rendezett Forbes Money Summit egyik kerekasztal-beszélgetésén. A forbes.hu beszámolója szerint Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője arra hívta fel a figyelmet, hogy az utóbbi időszakban kiegyenlítődött a piacon a kereslet és a kínálat, sőt, lassan több a hirdetés, mint az érdeklődés. Balogh szerint a megnövekedett rezsiszámlák rövidesen az ingatlanpiacon is éreztetni fogják hatásukat, és várhatóan 2023 januárjában már látni lehet majd az első nagyobb piaci mozgást.

fiatal pár, lakásvásárlás, üres lakás
A jövő év elejétől várható, hogy számottevő változás kezdődjön a hazai ingatlanpiacon. Fotó: Getty Images

Ezzel kapcsolatban Balla Ákos, a Balla Ingatlan tulajdonos ügyvezetője úgy fogalmazott, hogy az energiahatékonyság hirtelen nagyon meghatározó tényezővé vált a lakásvásárlásoknál. Ennek következtében a piac kettészakadása látható, azaz egyre inkább kinyílik az olló az energiafelhasználás szempontjából hatékony és nem hatékony ingatlanok kereslete között. „Most már nemcsak az a lényeg, hogy tetszik-e a fürdőszoba, a vásárlók első kérdése az lesz, hogy mennyi a rezsi, és az árakban is ennek mentén lesz szakadás” – emelte ki Balla.

Hozzátette, az árak ugyan most még nőnek, de hamarosan ez átcsaphat stagnálásba vagy csökkenésbe. Ha csak a fővárosi lakásokat nézzük, azok négyzetméterárában utoljára 2013-2014 volt csökkenés. A piacnak évek kellettek ahhoz, hogy megeméssze a 2008-2009-es gazdasági világválság következményeit. A rezsi drágulása most gyorsan rákényszeríti majd a tulajdonosokat a cselekvésre. Akinek nincs kifejezett célja egy ingatlannal, illetve akinek nincs forrása a korszerűsítésre, kénytelen lesz eladni. Balogh szerint a befektetési céllal rövid távra vásárolt lakások kora ezzel lejárt. „Befektetési szempontból óriási lehetőségek nyílnak, ha valaki nyomott áron megveszi a kedvezőtlen állapotú ingatlanokat és felújítja, energetikaikag korszerűsíti, és alacsonyabb rezsiköltségűként tudja eladni” – húzta alá.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.