Koronavírus: a légszennyezés így növeli a veszélyt

A légszennyezés 15 százalékkal növelheti a COVID-19 halálozási kockázatát.

A szennyezett levegőjű régiókban élőknél 15 százalékkal magasabb a koronavírus-fertőzés okozta COVID-19 halálozási kockázata egy nemzetközi kutatócsoport kedden közzétett tanulmánya szerint. A Cardiovascular Research című tudományos folyóiratban megjelent publikációjukban a kutatók azt elemezték, hogy a légszennyezés , amelyről korábban már kimutatták, hogy nagy számú idő előtti elhalálozást okoz, milyen arányban járulhat hozzá a COVID-19 halálozási kockázatához.

Ennyibe kerül a légszennyezés egy fővárosinak és egy vidékinek A légszennyezéshez köthető egészségügyi ellátással, a bekövetkező betegségek miatt kiesett munkanapokkal és a halálesetekkel járó költségeket összegezve Budapest esetében évente mintegy 3300 millió euróra (mintegy 1200 milliárd forint) rúgnak a kiadások. Kattintson a részletekért!

Kelet-Ázsiában okozza a legnagyobb gondot

A szakemberek amerikai és kínai közegészségügyi adatbázisoknak a légszennyezéssel kapcsolatos betegségek, valamint a COVID-19 és a szintén koronavírus okozta SARS-betegség adatait elemezték. Ezeket vetették össze a szállópor (2,5 ppm) szennyezés műholdas adataival és a földi mérőállomások légszennyezési adataival, hogy megállapíthassák a kockázatot. A hosszú távú légszennyezésnek való kitettség Csehországban 29, Kínában 27, Németországban 26, Svájcban 22, Belgiumban 21, Hollandiában 19, Franciaországban 18, Olaszországban 15, az Egyesült Királyságban 14, Brazíliában 12, Portugáliában 11, Spanyolországban 9, Izraelben 6, Ausztráliában 3 és Új-Zélandon egy százalékkal növelhette a COVID-19-betegségben való elhalálozás kockázatát. Számításaik szerint Európában ez az arány 19 százalék, Észak-Amerikában 17, Kelet-Ázsiában a legmagasabb, 27 százalék lehet.

A légszennyezés a COVID-19 halálozási kockázatát is növeli. Fotó: Getty Images
A légszennyezés a COVID-19 halálozási kockázatát is növeli. Fotó: Getty Images

"Ártalmas az egészségre, különösen a szívre és az érrendszerre, ha a légszennyezésnek való hosszú távú kitettség párosul a koronavírus-fertőzéssel" - hangsúlyozta Thomas Münzel, a mainzi Johannes Gutenberg Egyetem professzora, a tanulmány társszerzője. A kutatócsoport felfigyelt arra, hogy a szállópor növeli a tüdősejtek felszínén az ACE-2 receptor aktivitását, amelyről köztudott hogy ezen keresztül képes bejutni a vírus a sejtbe. "Így kettős csapással állunk szemben: a légszennyezés károsítja a tüdőt és növeli az ACE-2 aktivitását, amely még több vírust képes bejuttatni így a sejtbe" - magyarázta Münzel.

A kutatók hangsúlyozták, hogy a feltárt kapcsolat a légszennyezés és a COVID-19 halálozási kockázata között nem jelenti azt, hogy a légszennyezés megöli a COVID-19 betegeket, ám nem zártak ki egy ilyen kapcsolatot sem. Jos Lelieveld, a németországi Max Planck Kémiai Intéztet kutatója az AFP francia hírügynökségnek elmondta, a kutatás azt jelzi, a légszennyezés egy társtényező a betegség súlyosbodásában. Becslései szerint az Egyesült Királyságban például több mint 6100 koronavírusos halálozás írható a légszennyezés számlája, az Egyesült Államokban 41 ezer.

A tanulmány szerzői felhívták a figyelmet arra, hogy a járvány lecsengése után is sok ember válik a légszennyezés áldozatává, ha a városok nem változtatnak azon, milyen energiát használnak, nem térnek át a tiszta, megújuló energiaforrásokra. "A járványnak vége lesz a népesség beoltásával vagy a nyájimmunitás kialakulásával. Ám nincsenek oltások a levegő rossz minősége és a klímaváltozás ellen" - írták.

Koronavírus: április óta nem került be a statisztikába egy elhunyt férfi - további részletekért kattintson társportálunk, az nlc.hu cikkére .

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Ha így veszed be a D-vitamint, kevésbé hasznosul – 7 gyakori hiba, amelyet sokan elkövetnek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +9 °C
Minimum: +5 °C

Éjszaka északkelet felől tovább csökken a felhőzet, reggel derült tájak is lesznek, de a nyugati és déli tájakon erősen felhős vagy borult marad az ég. Az éjszaka első felében a délnyugati tájakon gyenge eső még előfordulhat. Az északi, északkeleti szél elsősorban az ország keleti harmadán élénk, északkeleten erős is marad.Késő estére 4 és 9 fok közé csökken a hőmérséklet.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 2 és 7 fok között alakul, de a szélvédett, kevésbé felhős északi völgyekben gyenge fagy is valószínű. Ma sem érvényesül fronthatás, kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet a frontérzékenyek számára.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!