Ide kerül a műanyag a Tiszából

Jeladókkal felszerelt PET palackokat indítottak útjukra a Felső-Tiszán.

Egy kísérlet során GPS-jeladókkal felszerelt PET palackokat indítottak útjukra a Felső-Tiszán. A Hulladékmentes Tisza projekt keretében fejlesztett eszközök két évig követhetik majd nyomon a folyón szállított hulladék útját.

Katasztrófát okozhatnak a műanyag palackok Percenként egymillió műanyagpalackot vásárolnak az emberek világszerte, és az emberiség műanyagéhsége további 20 százalékkal fog növekedni 2021-ig, ami egyesek szerint a klímaváltozáshoz hasonló súlyosságú környezeti válsághelyzetet teremt. Kattintson a részletekért!

Ekkora távolságot tesz meg egy PET palack

A Vásárosnaménynál az áradó Tiszába dobott négy palack a PET Kupa hulladékmonitoring programját segíti. Az elektronikusan jelölt palackok (Táltos, Villám, Táncos és Pompás) internetes névadó kampányban kapták a nevüket. A programban a PET Kupa szakemberei mellett a Felső-Tiszai Búvár és Mentő Egyesület tagjai is részt vettek.

Mint írják, azt már eddig is tudni lehetett, hogy a műanyag palackok az árral érkeznek és nagy részük hulladékként rakódik ki az ártéri erdőkben, amit azonban máig nem tudnak a szakemberek, hogy milyen gyorsan halad a szennyeződés és mekkora távolságot tesznek meg a pillepalackok. Az sem világos jelenleg, hogyha a palackok egyszer valahova lerakódtak, mekkora az esély arra, hogy a következő áradás tovább viszi őket.

A Tiszában is rengeteg a műanyag hulladék. Fotónk illusztráció, forrás: Getty Images
A Tiszában is rengeteg a műanyag hulladék. Fotónk illusztráció, forrás: Getty Images

A közlemény felidézi, hogy tavaly májusban engedtek el pár PET palackot bennük egyszerű, papírra írt üzenetekkel, remélve, hogy még hallanak róluk. Az egyiket 2019 decemberében megtalálták Kiskörén, közvetlenül a duzzasztómű fölött. Ez volt az első kézzelfogható bizonyíték arra, hogy a műanyag szennyeződés egy éven belül akár folyamkilométerek százait is meg tudja tenni. Az is fontos információ, hogy nem jutott tovább Kiskörénél, jelezve, hogy a duzzasztómű tényleg védvonalként védte a folyó alsó szakaszait a szennyezéstől. A vízen a két helyszín közötti távolság több mint 280 folyamkilométer, amit ez a palack alig pár hónap alatt megtett - idézi a kommüniké Molnár Attila Dávidot, a PET Kupa társalapítóját.

A pontosabb adatok érdekében a PET Kupa szakemberei úgy döntöttek, hogy a modern technológiához folyamodnak, speciális jeladós palackokat rendeltek, amelyek veszik a GPS műholdak jelét és rádión keresztül tudatják hollétüket a külvilággal. Az első jeladások szerint a Vásárosnamény és Záhony közötti szakaszon három palack elakadás nélkül úszott az áradó Tisza hullámain és 11-12 óra alatt tette meg a 60 folyamkilométeres távot - áll az összegzésben.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +12 °C

Felhőtlen lesz az ég, csapadék kizárt. Az északkeleti, keleti szelet a Dunától keletre még az éjféli órákig élénk, északkeleten olykor erős lökések kísérhetik, majd a legtöbb helyen mérséklődik a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 10 és 18 fok között várható, de a hidegre hajlamos helyeken ennél több fokkal alacsonyabb, míg a nagyobb városokban, vízpartok közelében, magasabban fekvő helyeken kissé magasabb értékeket is mérhetünk. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.