Fontos határ felé rohan a bolygó felmelegedése

A Meteorológiai Világszervezet (WMO) napokban közzétett előrejelzése szerint jelenleg 66 százalék az esély arra, hogy 2027-ig átlépjük az 1,5 Celsius-fokos globális felmelegedési küszöböt.

A WMO 2020 óta becsüli meg évente, hogy mekkora az esély az 1,5 Celsius-fokos átlaghőmérséklet-emelkedés átlépésére. Az első évben 20 százalékos esélyt jósoltak arra, hogy ez öt éven belül megtörténhet. 2021-ben az arány már 50 százalékos volt, idén pedig már 66 százalékos esélyt adtak annak, hogy öt éven belül bekövetkezik a küszöb átlépése – számolt be róla a BBC News.

nyári hőhullám, utcai hőmérő, Madrid, buszmegálló
A globális átlaghőmérséklet emelkedése súlyos következményekkel fenyeget. Fotó: Getty Images

A tudósok magyarázata szerint a 66 százalékos valószínűség azt jelzi, hogy a másfél fokos növekedés „inkább bekövetkezik, mint sem”. „Ez a jelentés nem jelenti azt, hogy tartósan túllépjük a párizsi megállapodásban meghatározott 1,5 Celsius-fokos szintet, amely hosszú távú, sokéves felmelegedésre vonatkozik” – magyarázta Petteri Taalas, a WMO főtitkára. Hozzátette azonban, hogy a jelentéssel mégis vészharangot kongatnak, mert egyre többször átléphetjük majd átmenetileg a küszöböt.

Még megálljt lehetne parancsolni a felmelegedésnek

A határérték átlépésének veszélyét az emberi tevékenységből származó üvegházhatásúgáz-kibocsátás növekedése és az idei nyáron érkező El Nino időjárási jelenség is növeli. A küszöbérték elérése azt jelenti, hogy a XIX. század második felében, az iparosodás fellendülésének időszakában mérthez képest a bolygó átlaghőmérséklete 1,5 Celsius-fokkal lenne melegebb.

A 2015-ös párizsi klímamegállapodás keretében az országok vállalták, hogy erőfeszítéseket tesznek arra, hogy a globális átlaghőmérséklet-emelkedést legfeljebb 1,5 Celsius-foknál megállítsák. A tudósok szerint, ha egy-két évtizedig évente átlépnénk ezt a hőmérsékleti küszöböt, az sokkal szélsőségesebb időjárást, hosszabb hőhullámokat, nagyobb viharokat, erdőtüzeket okozna világszerte. Sok szakértő úgy véli, most még korlátozni lehetne a globális felmelegedést az üvegházhatású gázok kibocsátásának jelentős csökkentésével.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +1 °C

Lassan tovább csökken a felhőzet, így az ország nyugati, délnyugati harmada kivételével már döntően napos, gyengén felhős idő várható. Csapadék nem valószínű. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, északkeleten néhol erős lökések is.A csúcshőmérséklet 8 és 13 fok között alakul.Késő estére 1 és 8 fok közé hűl le a levegő. A hét közepén sem érvényesül fronthatás, továbbra is frontmentes időben lehet részünk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!