Ebben segíthetnek a vándormadarak

A vándormadarak segíthetik a növényfajokat az éghajlatváltozás hatásaival való megbirkózásban - derült ki egy, a Nature című tudományos folyóiratban publikált tanulmányból.

A globális felmelegedés következményeként az állat- és növényfajok számára egyre inkább a hűvösebb földrajzi szélességek nyújtanak kedvező éghajlati feltételeket, ami átrendeződésre kényszeríti az élővilágot. Az állatok nagy része átvándorol a megfelelő klímájú területekre, a növényfajok túlélésének kulcsa azonban az, hogy milyen messzire tudják eljuttatni a magjaikat.

állatok, növények, klímaváltozás, globális felmelegedés, vándormadarak
A vándormadarak segíthetik a növényfajok túlélését. Fotó: Getty Images

A vándormadarak szerepe

"A jelenlegi éghajlatváltozás olyan gyors ütemben zajlik, hogy sok növénynek a szokásosnál sokkal messzebbre kell eljuttatnia a magjait" - mondta el Juan Pedro González-Varo, a tanulmány vezető szerzője, a Cádizi Egyetem munkatársa. Véleménye szerint ebben kulcsszerepet játszhatnak a vándormadarak, mivel több kilométeres távolságokba képesek elszállítani a magokat. A szakemberek olyan madárfajokra fókuszálták a kutatásukat, amelyek gyümölccsel táplálkoznak, majd széthordják a magokat. Eredményeiket az érintett növények gyümölcshozásának idejére és a madarak vándorlási mintáira alapozták.

Ezért nem szabad etetni a vízimadarakat - kattintson!

Európa-szerte 13 erdős vidéket vizsgáltak, 46 madár- és 81 növényfaj közti 949 interakciót tanulmányozva. Az érintett területeken élő növények mindössze 35 százalékának magjait szórják szét a tavasszal északra vándorló madarak. Ezzel szemben 86 százalékuk magjait juttatják el a madarak ősszel a melegebb területekre. (A két arány összege azért nem 100 százalék, mert bizonyos növények magjait tavasszal északra, ősszel pedig délre is elviszik a madarak.)

Így élik túl a növények a felmelegedést

"Ahhoz, hogy egy növényfaj magjait az északra vándorló madarak széthordják, február és április között kell gyümölcsöt hoznia. Az ilyenkor gyümölcsöt hozó növényeknek vagy nagyon hosszú a gyümölcstermő periódusa (mint a borókafenyőké), vagy nagyon késői (mint a vadborostyáné)" - jegyezte meg González-Varo.

Noha az összes európai vándormadár ugyanazt az irányt követi (tavasszal északra, ősszel délre repül), a tanulmány azt mutatja, hogy az úgynevezett palearktikus fajok - a Közép-Dél-Európában vagy Észak-Afrikában telelő madarak - juttatják el a legnagyobb eséllyel az európai növényeket a hidegebb földrajzi szélességekre. "Megállapítottuk, hogy a hidegebb területeket célzó, északi irányú szétszórást csak kis számú vándormadárfaj végzi, amik egy részére fenyegetést jelent a vadászat" - jegyezték meg a szakemberek.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.