Szépen gyűlik a pénz a beteg gyerekek ellátására

Eddig összesen 2.619.120 forint gyűlt össze az idei "Tegyünk Együtt a Gyermekekért" (TEGY) programban.

A Danone Kft. társadalmi támogató programja immár 11. éve segíti a Magyar Gyermekonkológiai Hálózat által kezelt vagy utókezelt gyermekek gyógyulását. A program az idén is két szakterületet, egyrészt a beteg gyermekek egészséges klinikai táplálkozását, másrészt pedig lelki rehabilitációját támogatja anyagilag. Ez utóbbi különösen fontos terület, hiszen a daganatos betegségekből felépült gyermekek és családjaik, a fizikai gyógyulás után csak szakpszichológusok segítségével tudják feldolgozni a gyakran évekig tartó kemo- és sugárterápiás kezelések okozta traumát. A Tegyünk Együtt a Gyermekekért program 11 éve során eddig 263 millió forint gyűlt össze. Ezt az összeget gyarapítja az idén november 4-ig tartó programban befolyó támogatás.

Hol ér véget a gyógyulás - hol kezdődik a rehabilitáció?

A TEGY program által támogatott Magyar Gyermekonkológiai Hálózat központjai közül kiemelkedik egy centrum, ahol a gyerekek gyógyításának egy másik aspektusára, a lelki rehabilitációra fókuszálnak. Dr. Bakos-Tóth Márta onkopszichológus, aki korábban a Tűzoltó utcai klinikán végezte a kezelés alatt álló gyermekek és családjuk pszichés gondozását, ebből a célból hozta létre Bakonyszücsön a "Második Otthont" (a cikk illusztrációja is ott készült).

Miért van szükség lelki rehabilitációra?

A gyermekonkológiai szakemberek évtizedekkel ezelőtt felismerték, hogy a 9-10 hónapig tartó kezelésnek köszönhető fizikai gyógyulás után a gyermekek és családjuk hosszú, akár 5-7 évig tartó segítséget, lelki gondozást igényelnek. Gyerekeknek és szüleiknek egyaránt segítségre van szükségük ahhoz, hogy fel tudják dolgozni, amin keresztül mentek, s vissza tudjanak illeszkedni korábbi, otthoni környezetükbe.

A kemo-, illetve sugárterápiás kezelések után a bakonyszücsi "Második Otthonban" töltött hetek segítik a gyermekeket a betegség okozta trauma feldolgozásában. Gondozottak és szüleik itt egyaránt választ kaphatnak azokra a mindennapi életbe való visszailleszkedésre vonatkozó kérdéseikre, amikre a gyógyításra specializálódott klinikákon nem kaphattak életszerű válaszokat; így az Otthon hidat jelent a klinikai reménynyújtás és a reális élet között. A központ célkitűzése a testi-lelki megerősítésen, remény-nyújtáson túl a gyerekek kreativitásának ösztönzése, és a szociális beilleszkedés minden oldalú támogatása egy felbátorító közegben.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +12 °C

Felhőtlen vagy derült, napos, száraz időben lesz részünk. Az északi, északkeleti szelet a Dunától keletre több helyen élénk, az északkeleti megyékben olykor erős lökések is kísérhetik. Késő estére 16 és 25 fok közé hűl le a levegő. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.