Megfizettetnék a magánorvosokkal a félrekezelések költségét

Egy új jogszabálytervezet költségtérítést fizettetne a magánegészségügyi szolgáltatókkal azok után az esetek után, amikor egy betegnél olyan szövődmény vagy komplikáció lép fel a kezelés során, amelyet aztán a közfinanszírozott egészségügyben kell megoldani.

Mint azt korábban megírtuk, Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár már tavaly szeptemberben arról beszélt egy konferencián, hogy számos olyan magánrendelő működik az országban, amelyek működésére nincs kellő rálátása sem az államnak, sem az adóhivatalnak. Az e rendelőkben félrekezelt betegeket pedig a közfinanszírozott kórházaknak kell ellátnia. „Az nem működik, hogy az állami kórházak egyfajta védőhálók legyenek a magánszektor mögött” – hangsúlyozta akkor Takács. Február elején aztán a Belügyminisztérium honlapján megjelent egy jogszabálytervezet, amelyből részletesen kiderül, hogyan tervezi az állam kifizettetni az említett félrekezelések nyomán fellépő költségeket.

Amennyiben elfogadják a tervezetet, a jövőben a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) ki fogja számlázni azon kezelések költségét, amelyeket a magánszolgáltatóknál kezdtek el, de egy szövődmény vagy váratlan helyzet miatt állami intézményben kellett befejezni. Az InfoRádió beszámolója szerint a NEAK azzal magyarázza az intézkedést, hogy mivel a magánellátásból eredő profitot a magánszolgáltatók könyvelhetik el, így joggal várható, hogy amennyiben szakszerűtlen ellátás miatt további állami kezelésre szorul a páciens, akkor annak költségét a magánszolgáltató megtérítse.

Lancz Róbert, a Primus Magánegészségügyi Szolgáltatók Egyesületének elnöke az InfoRádiónak nyilatkozva arról beszélt, hogy valójában jelenleg is működik hasonló rendszer, és az új tervezet csupán azt módosítja némiképp. A magánszolgáltatóknak ugyanis eddig is úgynevezett háttérintézményi szerződést kellett kötniük, amelynek értelmében rendszeres díjat fizettek azoknak a közfinanszírozott intézmények, ahova továbbküldték szükség esetén a betegeket. Változás most abban jöhet, hogy ezentúl nemcsak egy rendelkezésre állási díjat kell fizetnie a magánszolgáltatóknak, hanem magát az ellátás költségét is meg kell téríteniük. Lancz szerint ez vállalható, de nehezen tervezhető költség.

Borítókép: Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.