Társadalom
Egészségügy
„Nálunk a csapatmunka életet menthet” - Poroszkai German Istvánnal, az Év Mentősével beszélgettünk
Huszonkét évesen egy szívritmuszavar miatt rosszul lett, mentősként dolgozó barátja juttatta őt kórházba – így tapasztalhatta meg Poroszkai German István, milyen fontos feladatot látnak el a szirénázó életmentők. Immár harminc éve ő is a mentőszolgálat munkatársaként dolgozik, idén pedig az Egészséghősök pályázat Év Mentőse díját is átvehette.
Komoly ízületi betegségről árulkodhat a járásunk
Mindenki a maga sajátos módján jár. Egy új tanulmány szerint azonban vannak, akiknél eközben nagyobb nyomás nehezedik a csípőre és a térdekre, ami hozzájárulhat a későbbi ízületi kopáshoz. Kutatók szerint ennek elkerüléséhez és korrigálásához időben ki kell szűrni a káros mozgásmintákat.
Kaphat-e donorszervet egy elítélt bűnelkövető?
Hatalmas érdeklődést keltett a közelmúltban a hír, hogy egy amerikai beteg szervezetébe a világon elsőként sertésszívet ültettek be, így megmentve az életét. A szenzációs történet ugyanakkor számos etikai kérdést is felvet, például azért, mert az érintett páciens korábban évekig ült börtönben egy erőszakos bűncselekmény miatt.
A kormány szerint az ápolók átlagkeresete bruttó 603 ezer forint
A kormányzati Facebook-oldalon minap közzé tett plakát szerint a pályán eltöltött időtől függően az ápolók átlagkeresete 2022-ben bruttó 517 ezer és 690 ezer forint közötti (vagyis átlagosan 603 ezer forint). Ez a közlés még az érintetteket is meglepte: a táblázatban ugyanis a valódi keresetük mintegy másfélszeresét tüntették fel.
Csúcstechnológiás CT érkezett Budapestre
Világszinten is az elsők között üzemeltek be egy újfajta CT-készüléket a Semmelweis Egyetem Orvosi Képalkotó Klinikáján. A berendezés segítségével még korai szakaszban felismerhetők a daganatos elváltozások, valamint a szív koszorúerein megjelenő lerakódások.
Íme, az első ember, aki sertésszívet kapott
Egy amerikai férfi lett az első ember a világon, aki genetikailag módosított sertés szívet kapott. Az 57 éves David Bennett három nappal azután, hogy Baltimore-ban elvégezték a hétórás kísérleti beavatkozást, az orvosok közlése szerint jól van.
"Nem olthatjuk be az egész világot félévente"
Miközben egyes országokban már karnyújtásnyira van a negyedik védőoltás, addig a szegényebb régiókban a lakosság legnagyobb része még a koronavírus elleni védőoltás első dózisát sem kapta meg. Többek között ezért nem tartja ésszerűnek a negyedik adag tömeges beadására irányuló törekvéseket az egyik neves és elismert szakember.
Jobbára borult idő várható. Az északkelet felé haladó csapadékzóna leginkább a Dunától keletre fekvő területeket érinti: délnyugat, dél felől az Észak-Alföldön, majd az Északi-középhegységben is fokozatosan ónos esőbe, fagyott esőbe, majd egyre inkább esőbe vált a halmazállapot. Délebbre már végig eső valószínű. A délkeleti, keleti szél helyenként megélénkül.Tovább enyhül az idő: késő este többnyire -1 és +6 fok közötti értékek valószínűek, hajnalban is hasonló értékekre számíthatunk. Az orvosmeteorológiai helyzetet melegfronti hatás határozza meg.