Társadalom
Egészségügy
„Nálunk a csapatmunka életet menthet” - Poroszkai German Istvánnal, az Év Mentősével beszélgettünk
Huszonkét évesen egy szívritmuszavar miatt rosszul lett, mentősként dolgozó barátja juttatta őt kórházba – így tapasztalhatta meg Poroszkai German István, milyen fontos feladatot látnak el a szirénázó életmentők. Immár harminc éve ő is a mentőszolgálat munkatársaként dolgozik, idén pedig az Egészséghősök pályázat Év Mentőse díját is átvehette.
EKG telefonon át: Debrecenben ez is lehetséges
Az intézet évtizedek óta foglalkozik a szívvel kapcsolatos betegségek gyógyításával és kutatásával. A megelőzéstől a terápiáig (gyógyszeres és műtéti) megoldást kínálnak a betegek részére, felhasználva napjaink legújabb technikai és tudományos vívmányait.
Elsősorban a Dunától keletre akár hosszabb időre is elvékonyodhat, felszakadozhat a felhőzet, ezzel szemben a nyugati, délnyugati harmadban többfelé tartósan borult időre van kilátás, és kisebb eső, zápor is főként arrafelé fordulhat elő nagyobb eséllyel. Többfelé megélénkül, néhol megerősödik a keleti, délkeleti szél. Estétől gyengül és délire fordul a légmozgás.A csúcshőmérséklet a nyugati harmadban és Borsodban többnyire 3 és 8, másutt 9 és 16 fok között valószínű - a délkeleti határ közelében lehet a legenyhébb az idő. A hőmérséklet emelkedése miatt a melegfrontra érzékenyek tapasztalhatnak kellemetlen tüneteket.