Társadalom
Egészségügy
„Nálunk a csapatmunka életet menthet” - Poroszkai German Istvánnal, az Év Mentősével beszélgettünk
Huszonkét évesen egy szívritmuszavar miatt rosszul lett, mentősként dolgozó barátja juttatta őt kórházba – így tapasztalhatta meg Poroszkai German István, milyen fontos feladatot látnak el a szirénázó életmentők. Immár harminc éve ő is a mentőszolgálat munkatársaként dolgozik, idén pedig az Egészséghősök pályázat Év Mentőse díját is átvehette.
Így kaphatsz ajándékba 150 ezret egészségre vagy nyugdíjra
Az egészség életünk legfontosabb része, ezért évente ajánlott részt venni különböző szűrővizsgálatokon. Szintén rendszeresen kell foglalkoznunk a pénzügyeinkkel, az öngondoskodás különböző formáival, amelyekhez ráadásul jelentős összegű adóvisszatérítés is járhat. Az egészség- és nyugdíjpénztári tagság után igénybe vehető akár 150 ezer forintos szja-visszatérítéssel kapcsolatos ügyintézés még a két ünnep között is megoldható.
Keresik 2024 legjobb fiatal gyermekgyógyítóit
Ismét közösen dönthetjük el, kik legyenek a K&H jövő gyógyítói díj közönségdíjasai: december végéig 9 jelöltre szavazhatnak a www.khgyogyvarazs.hu oldalon, akik közül végül a kategóriájában legtöbb vok-sot gyűjtő 3 fiatal gyermekgyógyító kapja az elismerést, és az ezzel járó 1,3 millió forintot. A háziorvo-sok, szakorvosok és rezidensek videóban mutatják be, milyen innovatív és gyermekbarát módon gyó-gyítják a fiatal nemzedéket.
EgészségAblak: valami, ami bevált a magyar egészségügyben
Kevesebb várakozás, megfelelő színvonalú kiszolgálás, hatékony betegellátás – ezeket várjuk el az egészségügytől. Ennek elérésének pedig egyik fontos eszköze lehet a digitalizáció, ami a legtöbbünk számára az EgészségAblak applikációban jelenik meg.
Hiánypótló egészségügyi innovációk megvalósítása kapott zöld utat
Először adták át a BioTechUSA az Egészségért Díjakat november 22-én a Néprajzi Múzeumban. A díj szakmai partnere a Magyar Kórházszövetség, médiapartnere a Central Médiacsoport, nagykövete pedig Lékai-Kiss Ramóna színész-műsorvezető, a BioTechUSA márkanagykövete volt.
Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadás egyre inkább csak északkeleten fordulhat elő. Reggel, délelőtt átmenetileg kevesebb helyen eshet, majd a déli óráktól a keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk, a hegyekben erős lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A legmagasabb nappali hőmérséklet nagyrészt 6 és 12 fok között alakul, de a keleti naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb értéket is mérhetünk. Késő este 3, 9 fok valószínű. Úgynevezett sekély ciklon alakítja a mai időjárásunkat, ami a melegfrontra érzékenyek számára többféle kellemetlen tünetet is okozhat.