"Elértük a teljesítőképességünk határát" – felmondásukat tervezik a vidéki mentésirányítók

Rendkívül túlterhelt a 1830-as új ügyeleti hívószám, ezért vidékről irányítanak mentésirányítókat a fővárosba, hogy hétvégén fogadják a hívásokat.

A mentőszolgálat tájékoztatása szerint az első ügyeleti hétvégén a 1830-ra érkező telefonhívások száma többszöröse volt az átlagosnak. Előfordult, hogy egyszerre harmincan hívták tanácsért az ügyeletet. Ennek megoldásaként vidéki mentésirányítókat vezényelnek a fővárosba, hogy hétvégén ők fogadják az ügyeleti hívásokat – tudta meg az RTL Híradó. Az egyik érintett szerint ezen sokan felháborodtak és többen a felmondásukat tervezik. A mentőszolgálat szerint az intézkedés egyszeri, és csak kilenc vidéki munkatársat érint. 

"Elértük a teljesítőképességünk teljes határát, fáradtak vagyunk, kevesen vagyunk, a családunkkal nem tudunk lenni, nem tudunk helytállni otthon, úgy érezzük, hogy ez kivitelezhetetlen, ezt nem vállaljuk. Mind az egészségünk, mind a családunk, mind az életünk megy rá" – mondta el a műsorban egy név nélkül nyilatkozó vidéki mentésirányító.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, februártól Pest megyében is átalakul a háziorvosi ügyeleti rendszer. 

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

A gomolyok feloszlanak, nagyrészt derült lesz az ég, legkésőbb az északkeleti harmadban csökken a felhőzet. Az északnyugati szél fokozatosan veszít erejéből.Késő estére -5 és +1 fok közé hűl le a levegő. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!