Vásárlás közben kapott ijesztő rohamot

A magyar lakosság nagyjából 0,5-1 százaléka epilepsziás. A betegség gyakori, rángatózással és öntudatlansággal járó rohamokkal jár, de akár hallucináció és eszméletvesztés is előfordulhat. A görcsök és az ájulás miatt fokozott a balesetveszély – a legjobb, ha mentőt hívunk az érintettekhez. Így történt az alábbi esetben is.

„Szeretném megköszönni a mentőknek, hogy megmentették az életemet. Múlt héten csütörtökön egy bevásárlóközpontban lettem rosszul, epilepsziás rohamom lett. A mentősök stabilizálták az állapotomat, majd kórházba szállítottak. Örök hálám feléjük” – írta az Országos Mentőszolgálatnak címzett köszönőlevelében egy beteg, akinek szavait a mentők Facebook-oldalán is megosztották. A poszthoz számos hozzászólás is érkezett, amelyben megköszönték a bajtársak munkáját, a levélírónak pedig jobbulást kívántak.

mentőautó
Vásárlás közben kapott ijesztő rohamot, a mentők segítségére volt szüksége. A kép illusztráció, forrása: Getty Images

Hogyan is néz ki egy epilepsziás roham?

A fenti esetet olvasva talán benned is felmerül a kérdés, vajon hogyan nézhet ki egy epilepsziás roham. A jeleit azért fontos tudnod, hogy te is időben segíteni tudj, ha esetleg valamikor szemtanúja leszel egy ilyen rohamnak.

Az epilepsziás rohamra a következő jelek utalhatnak:

  • elrévedés;
  • felső végtagok görcse;
  • rángógörcs;
  • fokális roham;
  • gyomorpanaszok;
  • öntudatvesztés;
  • eszméletvesztés;
  • auraszerű élmények;
  • hallucináció.

Mi az epilepszia?

Ahogy már betegségismertetőnkben is olvashattad, Magyarországon a lakosság nagyjából 0,5-1 százaléka epilepsziás. A problémát az okozza, hogy az agyban történő ingerületátadás meghibásodik, emiatt időnként nem várt módon, nem összehangoltan működik a test. Ilyenkor lép fel a klasszikus epilepsziás roham, amely egy görcstevékenységgel és gyakran eszméletvesztéssel járó rosszullét.

Talán nincs még egy annyira félreértett betegség, mint az epilepszia. Ma is számtalan tévhit övezi, pedig egy sokat tanulmányozott, a legtöbb esetben gyógyszerrel kezelhető betegségről van szó. Ha kicsit jobban megismerjük, számtalan érdekességet és hasznos információt megtudhatunk erről a neurológiai rendellenességről, amelyet tartottak már szentnek és ördöginek is. Számoljunk le az epilepsziával kapcsolatos hiedelmekkel!

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: +3 °C

A fátyolfelhők dél felé fokozatosan levonulnak, a vastagabb felhőzet szakadozik, gomolyosodik, csökken, illetve emellett képződnek is gomolyfelhők - összességében alapvetően sok napsütésre van kilátás. Főként északkeleten, keleten néhol zápor előfordulhat, akár jégdara kíséretében. Az északi, északnyugati szél többfelé megélénkül. A délutáni órákra 14 és 19 fok közé melegszik fel a levegő. Bár nem érvényesül markáns fronthatás, a magasban hidegebb levegő áramlik térségünkbe.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?
kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!