Új szuperfegyver a baktériumok ellen

Az elmúlt években egyre több antibiotikumrezisztens baktériumtörzs jelent meg, így szó szerint létfontosságú, hogy képesek legyünk új típusú gyógyszereket kifejleszteni ellenük. Úgy tűnik, hogy találtak egy hatásos módszert.

A Newcastle-i Egyetem kutatói a brit ISIS Neutron and Muon Source tudományos központ szakértőivel egy olyan projekten dolgoznak, amely javítja annak megértését, hogy az antibiotikumok miként hatnak a baktériumokra - számolt be róla a phys.org tudományos portál. A Polymyxin B nevű, végső eshetőségre tartogatott antibiotikum hatását vizsgálják Gram-negatív baktériumok külső membránjára. Ezek a mikrobák felelősek több életveszélyes betegségért, például a tüdőgyulladásért és az agyhártyagyulladásért, így kulcsfontosságú célpontot jelentenek a klinikai kutatásokban. Minél több tudós tanulhat a bakteriális membránokról és a hatóanyagok velük való interakciójáról, annál nagyobb esélye van, hogy le tudjuk küzdeni az antibiotikumrezisztencia veszélyét. Az antibiotikumok és a Gram-negatív baktériumok külső membránja közötti kölcsönhatások megértése azért is alapvető, mert a kórházban szerzett fertőzések többségéért felelős hat mikroorganizmusból négy Gram-negatív.

Gram-negatív baktérium
Gram-negatív baktériumok tenyésznek egy Petri-csészében. A bőrükre pályázunk

Jeremy Lakey professzor, a Newcastle-i Egyetem sejt- és molekuláris biológiai intézetének kutatója elmondta: "A Gram-negatív baktériumok ellen jelenleg leggyakrabban használt gyógyszerek a fehérjék pórusain keresztül lépnek be, amelyek azonban képesek mutálódni és ellenállni a hatóanyagnak. A Polymixin B viszont közvetlenül tönkreteszi a kórokozók külső membránszerkezetét. Az ilyen típusú gyógyszermolekulák használatával olyan stratégiát követhetünk, amellyel leküzdhető az évek során kialakult antibiotikumrezisztencia. A külső membrán támadása alternatív módot kínál a kórokozók megölésére, és új adataink azt mutatják, hogy a baktériumok sérülékenyek az ilyen típusú támadások esetén. Meg kell tartaniuk ugyanis a külső membránjuk rugalmasságát - és ez az a gyengeség, amelyet a Polymyxin kihasznál."

A külső membrán áttörése

A kutatócsapat a világon először volt képes a vizsgálatok során a külső membrán mesterséges modelljét felhasználni. Nemcsak azt tudták ellenőrizni, hogy a Polymyxin B működése hogyan függ a hőmérséklettől, hanem azt is, hogy a baktériumok külső membránjának viszkozitása miként módosul változó hőmérsékleti körülmények között. A modellt már 2013-ban megalkották az ISIS Neutron and Muon Source kutatói, amely pontosan reprodukálja a Gram-negatív külső membrán alapvető aszimmetrikus szerkezetét és vízhatlanságát. Ezzel a modellel a csapat képes volt utánozni mind a kezdeti hatóanyagbevitelt, mind a későbbi folyamatot, amellyel az antibiotikum megzavarja a külső membrán szerkezetét és növeli a membrán áteresztőképességét, ami a sejt halálhoz vezet.

Luke Clifton, az ISIS Neutron and Muon Source kutatója kifejtette, hogy a Gram-negatív baktériumok külső sejtfala szigeteli el a mikroorganizmusokat a környezetüktől. Olyan, mintha ez volna a bőrük. A kutatás olyan molekuláris szintű részleteket tárt fel, amely lehetővé teszi, hogy ezen a gáton áthatoljunk.

Neutrontudomány a kórokozók ellen

"A neutrontudomány kulcsfontosságú ezekben a vizsgálatokban, mivel a neutronok nem károsítják a molekulaszerkezet, így megkülönböztethetővé válnak a komplex biológiai rendszerekben található különböző molekulák. Ezáltal világos lesz az egyes komponensek elhelyezkedése a biomembránon, és az is, hogy ezek miként változnak az antibiotikumokkal való kölcsönhatások során" - mutatott rá a kutató a legfontosabb alkalmazott módszerükre.

A bakteriális fertőzések egyre nagyobb fenyegetést jelentenek az emberiség számára, mert kifogyunk a hatásos gyógyszerekből. Az IBM technológiai óriásvállalat kutatói ezért teljesen új oldalról közelítették meg a problémát, és olyan mesterséges molekulákat hoztak létre, amelyek belülről pusztítják el a kórokozókat. Részletek!

A csapat most annak vizsgálatát tervezi, hogy a baktériumok milyen módon alakítanak ki ellenálló mechanizmusokat a Polymyxin ellen, ami segíteni fog olyan második generációs molekulák tervezésében, amelyeket majd akkor használhatnak fel az orvosok, ha már maga a Polymyxin is veszít a hatékonyságából .

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, keleten képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél csak az Észak-Alföld térségében élénkülhet meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.