Több tízezren veszíthetik el a tajszámukat

A tajszám esetleges érvénytelenítése nem játszik szerepet abban, hogy az érintett kaphat-e koronavírus elleni védőoltást, azt ugyanis az állam ettől függetlenül ingyenesen garantálja - nyilatkozta Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára a Magyar Hírlapnak.

A NEAK már januárban tisztázta: a közfinanszírozott egészségügyi ellátásból kiesettek is térítésmentesen kaphatnak COVID-19 elleni vakcinát. Részletek itt.

A lap pénteki számában megjelent cikkben Izer Norbert elmondta, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adatai szerint idén február 26-án még csaknem hetvennégyezer adózó tartozása haladta meg az egészségügyi szolgáltatási járulék hathavi mértékét. A ténylegesen érintettek száma azonban ennél jóval kevesebb, a tartozók csaknem fele ugyanis hosszabb ideje külföldön él, csak ezt eddig - annak ellenére, hogy kellett volna - nem jelentették be az egészségbiztosítási szervnek. Esetükben egyébként utólag van lehetőség a járuléktartozás törlésére.

Március 10. után több tízezren eleshetnek az ingyenes állami egészségügyi ellátás lehetőségétől
Március 10. után több tízezren eleshetnek az ingyenes állami egészségügyi ellátás lehetőségétől.Fotó: Getty Images

Izer Norbert közölte, a NAV március 10-én adja át a több mint hathavi összeggel tartozók adatait a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőnek (NEAK). Aki nem tudja megfizetni a tartozását, kérhet fizetéskönnyítést, a NAV méltányosan jár el járulékügyekben. Március 10-ig tehát még rendezhető a tartozás, és ebben partner az adóhivatal is: minden segítséget megad az érintetteknek, akik akár telefonon is jelentkezhetnek - foglalt állást az államtitkár.

A NEAK tehát március 10-én megkapja a hathavi járuléktartozást felhalmozók adatait, azt még összeveti saját nyilvántartásával is, és csak e dátumot követően érvényteleníti az érintettek tajszámát, ami azzal jár, hogy az állami egészségügyi szolgáltatást ingyenesen már nem vehetik igénybe addig, amíg az elmaradás meghaladja a hathavi összeget, azaz a 48 ezer forintot. Izer Norbert megjegyezte, törvény garantálja az ingyenes állami egészségügyi ellátást többek között a nyugdíjasoknak, a diákoknak, a hajléktalanoknak, a munkanélkülieknek, a szociális ellátásra jogosultaknak és a kismamáknak.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Túlnyomóan felhőtlen, zavartalanul napos időre számíthatunk, csak néhol a Tiszántúlon képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. Döntően gyenge vagy mérsékelt légmozgás várható.Késő este általában 15, 25 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.