Furcsa érzés, amikor a gyerekből felnőtt lesz és a korábban biztonságot adó, erős, határozott, rendíthetetlen szülőről kiderül, hogy már korántsem tud legyőzni minden akadályt. És bizony van, hogy eljön az a pillanat, amikor a gyermek aggódik úgy édesanyjáért, ahogy éveken át őt féltették. Pár hónapja vettem észre először, hogy édesanyám viselkedése megváltozott. Ő volt az igazi szupernagyi, aki ha szükség volt rá, mindig itt termett. Bár sajnos elég messze lakunk egymástól, de bármikor hívtuk, hóban, fagyban, napsütésben, ő buszra pattant és már jött is. Aztán először csak egyszer mondta le a meghívásunkat, mondván, fejfájással ébredt, nem esne jól az utazás. Természetesen megértettem, bár sosem volt egy migrénes alkat. Aztán az ilyen elutasítások egyre gyakoribbá váltak.
Mivel a viszonyunk mindig harmonikus volt, azt a lehetőséget kizártam, hogy valami sértődöttség állna a háttérben, az pedig fel sem merült, hogy a gyerekekkel ne akarna találkozni, hiszen imádja őket, ráadásul, amikor mi látogattuk meg, mindig olyan kedves és lelkes volt, mint korábban. Végigpörgettem magamban minden forgatókönyvet, de nem találtam logikus magyarázatot. Így egy nap felkerekedtem, a gyerekeket leadtam a másik nagyszülőknél és meglátogattam édesanyámat, egyedül, azzal az elhatározással, hogy mindenképp megtudom az igazat.
Amikor rákérdeztem, miért ritkulnak a látogatásai, először hallgatott, majd elmesélte mi is áll a háttérben. Kiderült, hogy évek óta vannak vizelettartási panaszai , amit sokáig remekül tudott kezelni egy erre alkalmas betéttel, ám egy idő után azt vette észre, hogy ez nem nyújt neki elegendő védelmet. Őszintén beszélt arról, hogy a hosszú útra azért nem mert vállalkozni, mert tartott attól, hogy sehol nincs módja "rendbe tenni magát" - ahogy ő fogalmazott. Egyfelől hihetetlen megkönnyebbüléssel hallgattam, másfelől viszont szomorúan, hogy az én élettel teli, mind szellemileg, mind fizikailag rendkívül friss édesanyámat a négy fal közé zárja egy ilyen probléma.
Ám ekkor eszembe jutott, hogy a második gyermekem születése után átmenetileg nekem is voltak hasonló panaszaim. Akkor a patikában gyógyszerész javaslatára egy nagyon kellemes anyagból készült, fehérneműhöz hasonló bugyipelenkát vettem. Mivel maradt még egy pár darab, adtam anyukámnak, hogy próbálja ki.
A következő héten váratlanul csengettek nálunk. Ő volt az, mosolygósan, kedvesen, mint mindig. Elmesélte, hogy kipróbálta a bugyipelenkát, ami neki is nagyon bevált. Úgy tudta végezni a rendszeres napi teendőit, ahogy korábban és senki sem vette észre, hogy nem hagyományos fehérneműt visel! Idefelé az úton sem kellett megállnia rendbe tenni magát, mert a korábbi betétjéhez képest sokkal hosszabb ideig nyújtott biztonságot számára a fehérneműhöz hasonló pelenka. Azóta ismét rendszeres vendég nálunk és jön, amikor csak szükség van rá. Végre újra élvezhetjük a közösen töltött délutánokat!
