Tb-törvény: Karácsony így akar segíteni

A főpolgármester közösségi oldalán kérte a Fővárosi Önkormányzatot, vizsgálják meg együtt, hogyan tudnának támogatást nyújtani azoknak, akik az új társadalombiztosítási törvény bevezetése után önhibájukon kívül kiesnének az egészségügyi ellátási rendszerből.

Ahogy arról mi is beszámoltunk , az elmúlt héten nagy port kavart az új társadalombiztosítási törvény, amelyet december 11-én szavazott meg az Országgyűlés. A tervezett változtatások közül a szakma és több politikus is azt kifogásolta, hogy az egészségügyi szolgáltatási járulék megfizetésének 3 havi elmaradása után az érintettek nem vehetik majd igénybe az államilag finanszírozott betegellátási szolgáltatásokat.

Milyen lenne a jó egészségügy Magyarországon? Hogy a magyar egészségügy működhetne sokkal jobban, aligha vitatja bárki is. A szakterülettel foglalkozó közgazdászok szerint ehhez mindent az alapoktól kellene újra végiggondolni. Részletek itt .

A Magyar Orvosi Kamara és a főpolgármester tiltakozása ellenére Áder János szerdán aláírta és kihirdette az új tb-törvényt. Karácsony Gergely pedig a hvg.hu beszámolója alapján közösségi oldalán reagált erre. "Attól tartok, a köztársasági elnököt csúnyán megvezették az egészségbiztosításra való jogosultság szabályainak módosításával kapcsolatban. Persze lehet más magyarázat is a tegnap kiadott, köztársasági elnöktől szokatlan hangvételű közleményre..." - kezdte a posztját, majd rávilágított a törvény egy fontos negatív hatására, amiről eddig kevés szó esett: "A hozzá intézett levelemre is válaszként kiadott sajtóközleményében azt írja Áder János, hogy -a törvénymódosítás nem érinti a sürgősségi ellátást és a mentést. Erre továbbra is - úgy, mint eddig - mindenki jogosult marad. « Egy dolgot nem tesz hozzá az államfő, mert valószínűleg nem tájékoztatták róla. Hogy a nem biztosítottaknak a sürgősségi ellátás és a mentés költségeit utólag meg kell fizetniük."

Az új tb-törvény bevezetése után sokaknak szociális helyzetük miatt akár milliókat kell majd fizetniük az ellátásért. Fotó: iStock
Az új tb-törvény bevezetése után sokan önhibájukon kívül kerülhetnek nehéz helyzetbe. Fotó: iStock

Kis tartozás miatt milliós költségek

"Huszönötezer forint járuléktartozás miatt egy komolyabb baleset esetén akár több tízmillió forintot fog ráterhelni az állam az érintett családokra. Mindezt úgy, hogy nem vizsgálja azt, szándékosan vagy csak feledékenységből, netán a szociális helyzete miatt nem tudta befizetni az illető a havi járulékot. Még csak fel sem hívja előzetesen az állam az érintettet arra, hogy tartozása van, azt rendezni kellene" - folytatta Karácsony Gergely, zárásként pedig arra kérte kollégáit, vizsgálják meg, "miként tud a Fővárosi Önkormányzat a kerületekkel együttműködve segítséget nyújtani azoknak, akik önhibájukon kívül, szociális helyzetük miatt kerülnének a törvénymódosítás miatt lehetetlen helyzetbe".

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak néhol a Tiszántúlon képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél elsősorban az Észak-Alföld térségében élénkül meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 25 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.